Mindenki saját maga becsülje fel, mennyivel tartozik Istennek, és annyit adjon, amennyit elhatároz szívében. Azonban némelyek ugyanazt a bűnt követik el, mint Ananiás és Safira és azt gondolják, hogy, amidőn visszatartják Isten tizedének egy részét, a testvérek sohase tudják meg. Így gondolkodott a bűnös házaspár is, akinek példája figyelmeztetés számunkra. Ez az eset is igazolja, hogy Isten megvizsgálja szívünket, ezért indítékainkat és céljainkat nem rejthetjük el Előle. Örök figyelmeztetést hagyott minden korszak keresztényei számára, hogy óvakodjanak a kapzsiság bűnétől, amelyre az emberek szíve állandóan hajlamos. TGy 318.2
Midőn szóban, vagy írásban fogadalmat tettünk testvéreink jelenlétében, hogy adunk egy bizonyos összeget, akkor ők a látható tanúi annak, hogy szerződést kötöttünk Istennel. A fogadást nem embernek tettük, hanem Istennek és olyan az, mint egy írott kötelezvény, amelyet felebarátunknak adunk. Egy kötelezvény se kötelezi jobban fizetésre a keresztényt, mint Istennek tett fogadása. TGy 318.3
Azok a személyek, akik fogadást tesznek felebarátaiknak, általában nem kérnek felmentést fogadásuk alól. Az Istennek, a minden jó adományozójának tett fogadásunk még nagyobb fontossággal bír. Akkor miért törekszünk felmentést nyerni Istennek tett fogadásunk teljesítése alól? Ne tekintsük-e ígéretünket kötelezőnek, mi ezt Istennek tettük? Mivel fogadásunk teljesítéséért nem idéznek bennünket a bíróság elé, ezért az kevésbé érvényes? Vajon rabolja-e meg Istent az az ember, aki vallja, hogy Jézus Krisztus végtelen áldozatának vérén váltotta meg őt? Vajon fogadalmát, s cselekedetét nem mérik-e le a mennyben az igazság mérlegén? TGy 318.4
A gyülekezet felelős egyes tagjainak fogadalmáért. Midőn látják, hogy egy testvér elhanyagolja fogadalmának teljesítését, beszéljenek vele kedvesen, de nyíltan. Ha nem képes teljesíteni fogadalmát, akkor a gyülekezet részvéttel segítsen neki. Így áthidalhatják a nehézséget és önmaguk is áldást nyernek (4T 469-476). TGy 319.1