“Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.” Az emberi okoskodás mindig kikerülni és mellőzni akarta Isten egyszerű tanításait. Az egyes korszakokban Krisztus állítólagos híveinek nagy többsége nem követte Őt és azokat az előírásait, amelyek önmegtagadásra és alázatosságra intenek, amelyek szerény és egyszerű beszédet, magaviseletet és külső megjelenést kívánnak meg. Az eredmény is mindig ugyanaz volt: ha eltérünk az evangélium tanításaitól, a világi divatját, szokásait és elveit teszünk magunkévá. A valódi, élő istenfélelem és kegyesség helyét holt formalizmus foglalja el. A világiasságot kedvelő körökből Isten elvonja Szentlelkét és erőit, s az alázatosabb hívőkre árasztja, akik szívesen engedelmeskednek Isten szent tanításainak. Így volt ez mindig. Egyik felekezet a másik után keletkezett, de miután őszinteségüket feláldozták, hatásukból, erejükből nagymértékben veszítettek. ÜI 201.3