Látjuk, hogy az egyházban állandóan jelen van egy olyan bűn, amelyet Isten elítél. Mi a kötelességünk? Vajon olyan-e az egyház befolyása, amilyennek lennie kellene, ha tagjai között sokan hódolnak a divat szeszélyeinek, ahelyett, hogy Isten világosan kimondott parancsát követnék? Hogyan várhatjuk, hogy a Szentlélek segítsen minket, ha megtűrjük magunk között a kérkedést? Hallgathatunk-e, ha Krisztus követői semmibe veszik tanításait? Mindez megszomorítja és megdöbbenti azokat, akik Isten egyháza felett őrködnek. A fiatal nők miért nem akarnak nyílt szívvel és imádsággal elmélkedni erről a kérdésről? Nem kívánják, hogy Isten vezesse őket? Azt az időt, amelyet a világias divatnak megfelelő öltözködésre fordítanak, szívünk alapos átvizsgálására és az írás tanulmányozására kellene szentelniük. Ha a fölösleges ékességek beszerzésére elpazarolt órákat helyes életelvek megismerésére és alapos tudás megszerzésére szánnák, a legnagyobb értékek birtokosai lehetnének. Fájó szívvel látom, hogy vannak fiatal hölgyek, akik Krisztus követőinek vallják magukat, de a Megváltó jellemét és akaratát egyáltalán nem ismerik. Értékesebb számukra a világ csillogó aranyfüstje, mint az örökkévalóság kincse. Értelmük, amely csak gondolkodás és tanulás által fejlődhet, szunnyad és tétlen, érzelmeik fegyelmezetlenek, mert a külső megjelenésre több súlyt fektetnek, fontosabbnak látják, mint a lelkület szeretetreméltóságát, vagy a szellemi erőt. ÜI 202.4