Krisztus munkás és áldozatos életet élt értünk, vajon mi nem tagadhatjuk meg magunkat Őérte? Vajon értünk hozott engesztelő áldozata és igazságossága, amellyel bennünket meg akar ajándékozni, nem érdemes témák-e elménk foglalkoztatására? Ha az ifjúság a Biblia tárházában felhalmozott kincsekből merít, s elmélkedik a bűnbocsánatról, a lelki békéről és az örök megigazulásról, életszentségről, amely az önmegtagadó életet koronázza, akkor nem kívánkozik kétes értékű izgalmak, szórakozások után. ÜI 222.1
Krisztus örvend, ha az ifjúság gondolatai az üdvösség nagyszerű és a lelket nemesítő tételeivel foglalkoznak. Belép szívükbe, s mint állandó vendég, örömet és békességet hoz. Krisztus szeretete a lélekben olyan, mint “örök életre buzgó víznek kútfeje”. Azok, akik rendelkeznek ezzel a szeretettel, szívesen beszélgetnek azokról a dolgokról, amelyeket Isten készített az Őt szeretők számára. ÜI 222.2
Az örökkévaló Isten húzta meg a határvonalat a szent és a bűnös, a megtért és a megtéretlen között. Ez a két csoport nem mutat érzékelhetetlen átmenetet, mint a szivárvány színei, hanem olyan határozottan van elválasztva egymástól, mint a dél és az éjfél. Isten népe nem kerülhet szoros, bensőséges kapcsolatba azokkal, akik ismerik az igazságot, de nem cselekszik. Jákob ősatya így kiáltott fel, amikor fiainak bizonyos tetteiről beszélt, amelyekre rémülettel gondolt: “Tanácsukban ne legyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem!” Ő megérezte, hogy saját becsületét kockáztatja, ha részestárs lesz a bűnösök cselekedeteiben. Megadja a vészjelet, és arra oktat, hogy kerüljük a rossz társaságot, mert különben a gonosz megfertőz minket. A Szentlélek hasonló óvást emel Pál apostol által: “Ne legyen közösségetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat.” ÜI 222.3