Amikor Dárius elfoglalta a babiloni trónt, első törekvése az volt, hogy uralmát újjászervezze. “És rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót, hogy az egész birodalomban legyenek. És azok fölé három igazgatót, akik közül egy vala Dániel... Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkívüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozék tenni az egész birodalom fölé” (Dán 6:1-3). Ám a kitüntetések, amelyekben Dániel részesült, felkeltették a királyság vezető férfiainak féltékenységét. “De semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne” (Dán 6:4). ME 33.1
Mily magasztos tanulság ez minden egyes kereszténynek! A féltékenység éles szemei napról napra Dánielre voltak irányítva; a megfigyeléseket a gyűlölet még élesebbé tette s mindezek ellenére sem találhattak benne ellenségei semmi olyan hibát, vagy vétket, amely az ellene emelendő panaszhoz alapul szolgálhatott volna. Ám Dániel korántsem tartott igényt arra, hogy szentnek tartsák, hanem hűséges, alázatos, Istennek szentelt életet folytatott, amely az oktalan beképzeltségnél sokkal becsesebb. ME 33.2