Az Úrnak János által megemlített napja a szombat, amelyen Isten a teremtés művétől megpihent és amelyet megáldott és megszentelt, mivel azon nyugodott meg. A magányos szigeten épp oly szentül megünnepelte János a szombatot, mintha csak népe között tanított és a gyülekezetben az igét hirdette volna. A kopár sziklák, amelyekkel János lépten-nyomon találkozott Hóreb sziklás hegyére emlékeztették, amelyen Isten a Tízparancsolatot közölte népével s amelyen így szólott: “Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2Móz 20:8). ME 56.1
Ama hegy ormáról Isten Fia szólott Mózeshez. Isten a sziklákat szentélyévé avatta. Az örök halmok képezték templomát. Az isteni törvényhozó alájött a sziklás hegy ormára, hogy törvényét oly ünnepélyes módon hirdesse ki, hogy az maradandó benyomást gyakoroljon az emberre; így látva annak dicsőségét és hatalmát féljen a törvények megszegésétől. Isten mennydörgés és villámlások között nyilatkoztatta ki törvényét, sűrű felhő borult a hegyekre és Isten szava hatalmas hangú harsonához hasonlóan csendült meg. Isten törvénye megváltoztathatatlan és a táblák, amelyekre azokat írta, kőből voltak, hogy azáltal is jelezze előírásainak örök érvényét. Hóreb sziklás ormai szent helyeivé lettek mindazoknak, akik Istent szerették és parancsolatait megőrizték. ME 56.2