Megváltónk a világ világossága volt, de a világ nem ismerte fel. Állandóan irgalmasságot gyakorolt és fényt árasztott mindenki ösvényére. Mindamellett társaságát nem kényszerítette rá senkire, hogy erényeit, önmegtagadását, önfeláldozását és jótékonyságát szemléltesse. Kortár- sai az ilyen életet nem csodálták meg. Hitéletét értéktelennek tartották, mert nem tudták azt a jámborságról alkotott saját fogalmaikkal összhangba hozni. Az ő felfogásuk szerint Krisztus jelleme, lelkisége egyáltalán nem volt vallásos, mert ők hitüket a nyilvánosság színpadára vitték, az utcasarkon imádkoztak és úgy jótékonykodtak, hogy az emberek magasztalják őket. Kikürtölték jócselekedeteiket, csak úgy, mint manapság nagyon sokan jámborságukat. Mindenkinek tudtára akarták adni, hogy bűntelen életet folytatnak. Ám Krisztus egész élete merő ellentéte az ilyen magatartásnak. ME 11.4
Ő nem keresett hírnevet és dicsőséget. Csodálatos gyógyításait a legnagyobb csendben végezte, még ha azoknak a lelkesedését nem is tarthatta vissza, akik oly végtelen áldásban részesülhettek. Alázatosság és szelídség jellemezte életét. S épp ezen alázatos és igénytelen életmódja miatt — mely az ő magatartásuktól annyira különbözött — vetették el őt a farizeusok. ME 12.1