Azonban újra csalódniuk kellett. A várakozás ideje elmúlt és a Megváltójuk nem jött el. Rendíthetetlen bizalommal várták jövetelét, azért most azt érezték, amit Mária, amidőn a Megváltó sírjához érkezve üresnek találta és sírva kiáltott fel: “Elvitték az én Uramat és nem tudom, hova tették Őt.’” Ján. 20, 13. MT 265.3
Az áhitat és félelem érzete egy ideig visszatartotta a hitet- len világot: hátha az üzenet igaz lehet. Ez az érzet az idő elmúlása után nem tűnt el azonnal. Nem mertek ujjongani a csalódottak felett, azonban mivel Isten haragjának jeleit nem láthatták, magukhoz tértek félelmükből; újra kezdtek szemrehányást tenni és gúnyolódni. Egy nagy csoport, akik azt állították, hogy hisznek az Úr Jézus közeli eljövetelében, — feladta hitét. Némelyek, akik nagyon bizakodtak, — büszkeségükben annyira meg voltak sebezve, hogy szerettek volna kifutni a világból. Jónáshoz hasonlóan Istenre panaszkodtak és inkább választották volna a halált, mint az életet. Azok, akik hitüket mások véleményére alapozták és nem Isten Igéjére, most készek voltak nézetüket újra megváltoztatni. A csúfolódók megnyerték és soraikba vonzották a gyengéket és gyávákat és mindnyájan egyesülten jelentették ki, hogy most már nem kell félniük, vagy várakozniuk, mert az idő elmúlt, az Úr nem jött el, azért a világ ugyanolyan állapotban maradhat évezredekig. MT 265.4
A komoly őszinte hívők mindent feladtak Krisztusért és úgy érezték jelenlétét, mint még soha. Amint hitték is, megadták a világnak az utolsó figyelmeztetést és várták, hogy nemsokára örvendezzenek isteni Mesterük és a mennyei angyalok társaságának, azért nagy mértékben visszavonultak a hitetlenek társaságától. Mély vágyakozással imádkozták: “Jöjj, Úr Jézus, jöjj hamar!” Azonban Ő nem jött, azért valóban rettenetes hitpróba és türelmipróba volt számukra az, hogy újra felvegyék az élet gondjainak és bajainak terhét és eltűrjék a gúnyolódó világ élcelődőseit és csúfolódásait. MT 266.1
Azonban e csalódás mégse volt olyan nagy mint amin a tanítványok mentek át Krisztus első eljövetelének idejében. Midőn Jézus diadalmasan vonult be Jeruzsálembe, követői azt hitték, hogy elfoglalja Dávid trónját, és megszabadítja Izraelt elnyomóitól. Nagy reményekkel és örömteljes várakozással versengtek egymással, hogy kifejezzék tiszteletüket Királyuk iránt. Sokan szőnyegként terítették le ruháikat az útra és leveles pálmaágakat szórtak eléje. Lelkes örömükben boldogan kiáltották: “Hozsanna Dávid Fiának!!” MT 266.2
Amikor a farizeusok a kitörő öröm megnyilatkozásától megzavarodva és haragra gerjedve azt kívánták Jézustól, hogy dorgálja meg tanítványait, Ő így válaszolt: “Ha ezek elhallgatnak, azonnal a kövek fognak kiáltani.” Luk. 19,40. er. ford. sz. A jövendöléseknek be kellett teljesednie. A tanítványoknak végre kellett hajtaniuk Isten szándékát, azonban keserű csalódáson kellett át- menniük. Csak néhány nap múlott el, amikor látták Megváltójuk kínos halálát és sziklasírba helyezték. Várakozásuk a legkisebb mértékben sem valósult meg és reményük meghalt Jézussal. Mindaddig, amíg Uruk győzelmesen elő nem jött sírjából, nem tudták felfogni, hogy a jövendölések mindezt előre kijelentették és “Krisztusnak szenvednie kellett és fel kellett támadnia a halálból.” Csel. 17, 3. A jövendölés hasonlóképpen teljesedett be az első és második angyal üzenetében. A megfelelő időben adta őket Isten és elvégezték azt a munkát, amelynek elvégzésére szánta őket. MT 266.3
A világ feszülten figyelt és azt várta, hogyha az idő elmúlik, és Krisztus nem jelenik meg akkor az adventizmus egész rendszere összeomlik. Azonban mialatt az erős kísértésekben sokan feladták hitüket, némelyek erősen álltak. Nem tudtak hibát felfedezni a prófétai időszakra vonatkozó számításukban. Legtehetségesebb ellenfeleiknek se sikerült megdönteni álláspontjukat. Igaz, hogy tévedtek a várt esemény tekintetében, azonban még ez se tudta megrendíteni Isten Igéjébe vetett hitüket. MT 267.1
Isten nem hagyta el népét. Lelke még azoknál időzött, akik nem tagadták meg elhamarkodottan a kapott világosságot és nem adták fel az advent mozgalomban való hitüket. Pál apostol áttekintve a korszakokon, bátorító és figyelmeztető szavakat írt azoknak a megpróbált várakozó hívőknek, akik e válságban élnek majd: “Ne dobjátok hát el bizodalmatokat, amelynek nagy jutalma van, mert még vajmi kevés idő és aki eljövendő, eljő és nem késik. Mert az igaz ember hitből él, de aki meghátrál, abban nem gyönyörködik az én lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Zsid. 10, 35-39. MT 267.2
Az egyetlen biztos eljárás az volt, hogy ápolják az Istentől már elnyert világosságot és erősen kapaszkodjanak ígéretébe. Kutatniuk kell tovább is a Szentírást; várjanak türelmesen és őrködjenek, hogy további világosságot kapjanak. MT 267.3