“És lőn harmadnapon, viradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lett a hegyen és igen erős kürtzengés és megrendült mind az egész táborbeli nép.” II. Mózes 19, 16. Az isteni Felséget kísérő angyali sereg harsogó trombitaszóhoz hasonló hangon szólva hívta össze a népet, amely mindig jobban erősödött, míg végül a föld is rengett. MT 100.2
“És kivezette Mózes a népet a táborból Isten elé, és megálltak a hegy alatt. Az egész Sinai hegy füstölögött, mivel leszállt arra az Úr tűzben és felment annak füstje, mint a kemence füstje és az egész hegy nagyon rengett.” II. Mózes 19, 17-18. Az isteni Felség leszállt az angyalok kíséretének dicső felhőjében, amely tűzlángnak látszott. MT 100.3
“És amikor a kürtnek szava hosszan hangzott és mindinkább erősödött, Mózes beszélt és Isten hangosan felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sinai hegy tetejére, és felhívta az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felment. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, hogy közülük sokan el ne vesszenek. És a papok is, akik az Úr elé járulnak, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr.” II. Mózes 19, 19-22. MT 100.4
Így az Úr félelmetes fenségében hirdette ki törvényét a Sinai hegyről, hogy a nép higyjen. Ekkor az Ő törvényének kiadását tekintélyének magasztos megnyilvánulásával kísérte, hogy megtudják, hogy Ő az egyedüli igaz Isten. Mózes nem kapott engedélyt arra, hogy bemenjen a dicsőség felhőjébe, hanem csak közel mehetett és bemehetett a sűrű sötétségbe, amely körülfogta őt. Mózes a nép és az Úr között állott. MT 101.1