Az Úr vezette az izraelitákat a pusztában való egész vándorlásuk alatt. Amikor a nép javát és Istennek dicsőségét szolgálta, hogy tábort üssenek egy bizonyos helyen, és ott időzzenek, Isten kijelentette nekik akaratát azáltal, hogy a felhő megnyugodott alacsonyan a szentsátor felett és ott maradt mindaddig, amíg Isten azt akarta, hogy újra tovább vándoroljanak. Ekkor a dicsőség felhője magasan felemelkedett a szentsátor fölé és ekkor újra tovább vándoroltak. MT 113.1
Minden utazásukban megőrizték a tökéletes rendet. Minden törzs egy zászlót vitt, amelyen rajta volt atyja házának jelvénye és megparancsolták, hogy minden törzs saját törzsének jelvénye alatt üssön tábort. Midőn vándoroltak, a különböző törzsek rendben vándoroltak a maguk zászlaja alatt. Midőn megpihentek utazásukban, a szent-sátort felállították és a különböző törzsek rendben felütötték sátraikat abban a helyzetben, — ahogyan Isten megparancsolta, — a szent sátor körül, egy bizonyos távolságra tőle. MT 113.2
Midőn a nép vándorolt, a szövetség ládáját maguk előtt vitték. “És az Úr felhője volt rajtuk nappal, amikor elindultak a táborból. Amikor pedig el akarták indítani a frigyládát, ezt mondta Mózes: Kelj fel Uram és széledjenek el a Te ellenségeid, és fussanak el Előled a Te gyűlölőid. Mikor pedig megállt, ezt mondta: Fordulj vissza Uram, Izraelnek tízezerszer való ezreihez.” IV. Mózes 10,3-36 MT 113.3