A nép néma csendben várta ezen félelmetes jelenet végét. A nap újra felragyogott, de a keresztet sűrű sötétség burkolja. Majd a homány hirtelen felemelkedik a keresztről és Jézus a trombita harsogásához hasonló erős hangon, — amely úgy tűnt fel, mintha áthatotta volna az egész teremtést, — felkiált: “Elvégeztetett!!” “Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet,” Luk. 23, 46. Ekkor fény ragyogta körül a keresztet és a Megváltó arca oly dicsőségben ragyogott, mint a nap. Majd fejét lehajtva meghalt. MT 161.2
Abban a pillanatban, amikor Krisztus meghalt, a papok a kárpit előtt szolgáltak, amely a szentélyt elválasztotta a szentek szentétől. A föld rengett alattuk és a templom kárpitját, — azt az erős, díszes függönyt, amelyet évenként megújítottak, — fölétől az aljáig kettéhasította ugyanaz a vértelen kéz, amely Belsazár palotájában felírta a falra az ítélet szavait. MT 161.3
Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelynek elvégzésére jött, azért utolsó leheletével kiáltotta: “Elvégeztetett!” Az angyalok örvendeztek, amikor e szavakat kimondta, mert győzelmesen végrehajtotta a megváltás magasztos tervét, öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Istennek jelenlétébe. Sátán vereséget szenvedett és megtudta, hogy országát elvesztette. MT 161.4