Az az alvás, amit halálnak nevezünk, áldott pihenés a megfáradt iga-zaknak! Az idő akár hosszú, akár rövid, számukra egy pillanat csupán. Alszanak, és a mennyei harsonák hangjára dicső halhatatlanságra ébrednek. „Mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. ... Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: »Teljes a diadal a halál fölött!«” (l Korintus 15:52-54) NR 49.3
Amikor Isten előhívja a halottakat mély álmukból, gondolatuk fona-lát ott veszik fel, ahol elejtették. Utoljára a halállal tusakodtak; utoljára arra gondoltak, hogy a sír fogságába esnek. Amikor előjönnek a sírból, első boldog gondolatuk ebben a győzelmes kiáltásban fejeződik ki: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (l Korintus 15:55) NR 50.1