Fejezet 65 — Dávid nagylelkűsége

(1Sám 22:20-23; 23-27. fejezete)

Az Úr papjainak embertelen lemészárlása után, amit Saul rendelt el, “Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, akit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott. És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait. Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt már aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész házanépének halálára. Maradj nálam, ne félj; mert aki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátor- ságosan lehetsz mellettem” (lSám 22:20-23).PP 613.1

Dávid, akit a király állandóan üldözött, sehol sem talált biztonságos helyet magának. Időközben bátor harcosai csoportjával Kehilla városát megvédte a filiszteusoktól. Nem érezte magát biztonságban azok között sem, akiket megszabadított. Ezért elment Kehillából és Zif pusztájában keresett magának menedéket.PP 613.2

Ebben az időben, amikor Dávid ösvényére oly kevés fény hullott, megörvendeztette őt Jonathán váratlan látogatása, aki megtudta menedékhelyét. Drágák voltak azok a pillanatok, amelyeket ez a két barát egymás társaságában töltött. Elmondták tapasztalataikat. Jonathán ilyen szavakkal erősítette Dávid szívét: “Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz” (lSám 23:17). Ez a beszélgetés Isten csodálatos útjairól, felbátorította a sokat zaklatott menekülőt. “És szövetséget kö- tének ketten az Úr előtt. És Dávid az erdőben marada, Jonathán pedig hazament” (lSám 23:18). Jonathán látogatása után Dávid a következő dicsérettel erősítette meg lelkét. Hárfája kíséretével énekelte:PP 613.3

“Az Úrban bízom;
hogy mondhatjátok az én lelkemnek:
fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!
Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat,
ráillesztették nyilokat az idegre,
hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.
Mikor a fundamentomok is elrontattak,
mit cselekedett az igaz?
Az Úr az ő szent templomában,
az Úr trónja az egekben;
az ő szemei látják,
szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.
Az Úr az igazat megpróbálja,
a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét,
gyűlöli az ő lelke” (Zsolt 11:1-5).PP 614.1

A zifeusok pedig, akiknek vidékére menekült Dávid, Kehillából üzenetet küldtek Saulnak Gibeába, hogy tudják Dávid tartózkodási helyét, és elvezetik őt oda. Dávidot azonban figyelmeztették szándékukról és ezért megváltoztatta rejtekhelyét; Máon pusztája és a Holt-tenger között elterülő hegyek között keresett menedéket.PP 614.2

Ismét üzenetet küldtek Saulnak: “Ímé Dávid az Engedi pusztájában van. Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék kőszikláin” (lSám 24:2-3). Dávid társaságában akkor csak hatszáz ember volt, Saul pedig háromezer főből álló hadsereggel vonult ki ellene. Isai fia és emberei egy elhagyatott barlangban várakoztak Isten utasítására, hogy mit is tegyenek. Saul sietve törtetett fel a hegyre. Ott félre kellett mennie, ezért elhagyta seregét és egyedül ment be éppen abba a barlangba, amelyben Dávid és emberei rejtőzködtek. Amikor Dávid emberei ezt észrevették, arra ösztönözték vezérüket, hogy ölje meg Sault. Azt a tényt, hogy a király most hatalmukban van, azzal magyarázták, hogy maga Isten adta kezükbe ellenségüket. Dávid is kísértésbe esett, hogy így nézze a dolgot, de lelkiismerete megszólalt és ezt mondta: “Ne illessétek az Úr felkentjét!”PP 614.3

Dávid emberei még mindig nem akarták Sault életben hagyni. Parancsnokukat Isten szavaira emlékeztették: “Ímé ez az a nap, amelyről azt mondotta az Úr néked: Ímé kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy cselekedjél vele, amint néked tetszik. Felkele azért Dávid, és elmetszé orozva Saul ruhájának szárnyát” (1Sám 24:5). Lelkiismerete később bántotta ezért a cselekedetéért.PP 615.1

Saul pedig elvégezve dolgát felkelt és kiment a barlangból, hogy folytassa Dávid keresését. Ekkor hangot hallott, amely megszólította:“Uram király!” (lSám 24:9). Megfordult, hogy meglássa ki szólította meg, és ímé Isai fia volt az, akit oly régen keresett, hogy megölje.Dávid meghajolt Saul előtt és ezzel elismerte őt urának. Azután ezeket mondta: “Miért hallgatsz az olyan ember szavaira, aki azt mondja: Ímé Dávid romlásodra tör?! Ímé a mai napon látták a te szemeid, hogy az Úr téged kezembe adott ma a barlangban, és azt mondották hogy öljelek meg téged, de én kedvezék néked, és azt mondám: Nem emelem fel kezemet az én uram ellen, mert az Úrnak felkentje ő. Azért atyám! nézd, ugyan nézd felső ruhádnak szárnyát kezemben, mert mikor levágtam felső ruhádnak szárnyát, nem öltelek meg téged! Azért tudd meg és lássad, hogy nincsen az én kezemben hamisság és semmi gonoszság és nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után leselkedel, hogy elveszessed azt” (1Sám 24:10-12).PP 615.2

Amikor Saul meghallgatta Dávid szavait, igen megszégyenült, mert azok igaz voltát el kellett ismernie. Mélyen meghatódott, miután felfogta, hogy bár teljesen annak az embernek a hatalmában volt, akinek az életére tört, mégsem esett semmi bántódása. Dávid ártatlansága tudatában állt előtte. Megengesztelődött lélekkel Saul így szólt:“A te szavad-é ez, fiam, Dávid? És felkiálta Saul, és síra” (lSám 24:17). Ezt mondta Dávidnak: “Te igazságosabb vagy én nálamnál, mert te jót cselekedtél velem, én pedig rosszal fizettem néked. És te megmondottad nékem a mai napon, minémű jót cselekedtél velem, hogy az Úr kezedbe adott engem, és te még sem öltél meg engem.Mert ha valaki megtalálja ellenségét, elbocsátja-é őt békében az úton? Annak okáért fizessen az Úr néked jóval azért, amit velem ma cselekedtél. Most pedig, mivel tudom, hogy te király leszesz, és Izrá- elnek királysága a te kezedben állandó lesz” (lSám 24:17-21) Dávid ezután szövetséget kötött Saullal, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor jóindulatúan tekint majd Saul házára és nem törli el a nevét. Dávid jól tudta, hogy miként cselekedett Saul az elmúlt időszakban, ezért egyáltalán nem bízott ígéreteiben. Így amikor Saul visszatért otthonába, Dávid továbbra is a hegyek erődítményeiben maradt.PP 615.3

Azok ellenséges indulata Isten szolgái iránt, akik átadták magukat Sátán hatalmának, időnként megváltozik; megbékélnek és jóindulatot éreznek. Ez a változás nem tartós. Azok a bűnös gondolkodású emberek, akik arra adták magukat, hogy gonosz dolgokat tegyenek és szóljanak az Úr szolgái ellen, néha rájönnek arra, hogy tévedtek. Ez a felismerésük mély benyomást gyakorol értelmükre. Isten Lelke küzd velük és ők megalázzák szívüket Isten előtt és azok előtt is, akiknek a befolyását igyekeztek megsemmisíteni és esetleg még a magatartásuk is megváltozik velük szemben. De miután ismét megnyitják az ajtót a gonosz előtt, a régi kételkedések újra felélednek, a régi ellenszenves indulatok is feltámadnak szívükben és visszatérnek annak a munkának a folytatásához, amelyért bűnbánatot tartottak, és amelynek a végzését egy időre abbahagyták. Ismét gonoszul beszélnek és a legelkeseredettebb módon vádolják és ítélik el azokat, akik előtt alázatosan megvallották bűneiket. Sátán az ilyen lelkeket ezután sokkal nagyobb erővel tartja hatalmában, mint előbb, mert a nagyobb világosság ellen vétkeznek.PP 616.1

“Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában” (lSám 25:1). Sámuel halálát pótolhatatlan veszteségnek tekintette Izráel egész nemzetsége. Nagy és jó próféta, kiváló bíró halt meg és a nép fájdalma és gyásza mély és őszinte volt. Sámuel ifjúságától kezdve becsületes szívvel járt Izrael előtt. Bár Saul volt az elismert király, Sámuel hatalmasabb befolyást gyakorolt a nép életére, mint Saul, mert egész életét a hűség, az engedelmesség és az odaadás jellemezte. Azt olvassuk róla, hogy ítélte Izráelt életének minden idejében.PP 616.2

Amikor Saul magaviseletét és eljárását szembeállították Sámuel életével, meglátták, hogy milyen nagy hibát követtek el, amikor királyt kívántak maguknak, csak azért, mert nem akartak különbözni a körülöttük élő népektől. Sokan aggodalommal nézték a társadalom helyzetét, amely egyre vallástalanabbá és istentelenebbé formálódott át. Uralkodójuk példája széleskörű befolyást gyakorolt a népre és így nem csoda, hogy Izrael jogosan gyászolta Sámuelnek, az Úr prófétájának halálát.PP 616.3

Sámuel halálával a nép elveszítette szent iskoláinak megalapítóját, de ez még nem minden. Sámuelben azt is elveszítették, akihez elmehettek mindenféle bajaikkal, és aki Istennél állandóan közbenjárt népe legjobb érdekeinek képviselőjeként. Sámuel közbenjárása biztonságot adott a népnek “[...] mert igen hasznos az igaznak buzgó- ságos könyörgése” (Jak 5:16). Most a nép úgy érezte, hogy Isten elhagyta őket. Királyuk közel volt az őrülethez. Az igazságot meghamisították és a rendet zűrzavarrá változtatták.PP 617.1

Sámuel halála éppen akkor következett be, amikor a népet belső küzdelmek gyötörték, amikor a legnagyobb szükség lett volna Sámuel nyugodt, istenfélő tanácsaira. Az emberek arca nagy keserűséget tükrözött, amikor Sámuel csendes nyugvóhelyére tekintettek és megemlékeztek arról, hogy milyen nagy balgaságot követtek el, amikor elvetették őt, mint a nép vezetőjét. Mert Sámuel olyan szoros kapcsolatban volt a mennyel, hogy úgy látszott, az egész Izraelt oda köti Jahve trónjához. Sámuel volt az, aki megtanította őket, hogy szeressék Istent és engedelmeskedjenek Istennek. Most azonban Sámuel meghalt, s a nép úgy érezte, ki van szolgáltatva egy olyan király kegyének, aki Sátánnal egyesült, és aki elválasztja a népet Istentől és a mennytől.PP 617.2

Dávid nem lehetett jelen Sámuel temetésén, de gyásza mély és oly gyengéd volt, ahogy a hűséges fiú gyászolja szeretett atyja halálát. Dávid tudta, hogy Sámuel halálával ledőlt az a korlát, amely némileg védte őt Saul cselekedeteitől. Ezért még bizonytalanabbnak érezte magát, mint akkor, amikor a próféta élt. Amíg Saul figyelmét lekötötte a Sámuel haláláért tartott gyász, Dávid kihasználta az alkalmat biztonságosabb hely keresésére. Így elmenekült Párán pusztájába. Itt a pusztában alkotta meg a százhuszadik és százhuszonegyedik zsoltárt. Ebben az elhagyott vadonban elgondolkozva azon, hogy a próféta halott és a király pedig az ellensége, így énekelt:PP 617.3

“Az én segítségem az Úrtól van,
aki teremtette az eget és a földet.
Nem engedi, hogy lábad inogjon;
nem szunnyad el a te őriződ.
Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!
Az Úr a te őriződ,
az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.
Nappal a nap meg nem szúr téged,
sem éjjel a hold.
Az Úr megőriz téged minden gonosztól,
megőrzi a te lelkedet.
Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet,
mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt 121:2-8).PP 617.4

Mialatt Dávid és emberei Párán pusztájában voltak, megvédelmezték egy Nábál nevű gazdag ember nyáját és gulyáját a rablóktól. Nábál nagy birtokkal rendelkezett azon a vidéken. Káleb leszármazottja, de természeténél fogva kegyetlen és önző ember volt.PP 618.1

Éppen a juhnyírás és a vendéglátás időszaka volt. Dávid és emberei élelem tekintetében nagy szükségben voltak. Annak a kornak szo-kása szerint Isai fia tíz ifjút küldött Nábálhoz. Megparancsolta nekik, hogy uruk nevében köszöntsék Nábált és ezt mondják: “Légy békességben az életben, legyen békességben a te házadnépe és legyen békességben mindened, amid van! Most hallottam, hogy juhaidat nyira- tod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk őket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg Kármelben valának (nem a Kármel hegy, hanem Júda területén egy helység közel Maon hegyi településhez). Kérdezd meg szolgáidat, ők meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Adj kérlek abból, ami kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak” (lSám 25:6-8).PP 618.2

Dávid és emberei védőfalként álltak Nábál pásztorai és juhnyája számára. Most ezt a gazdag embert arra kérték, hogy feleslegéből lássa el azok szükségletét, akik értékes szolgálatot tettek neki. Dávid és emberei önhatalmúlag is vehettek volna maguknak a nyájból és a gulyából, de nem tették, s becsületes viselkedésük nem volt hatással Nábálra. Az a válasz, amelyet Dávidnak adott, világosan megmutatta jellemét: “Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, akik elszöknek uraiktól. Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, amelyet nyíróimnak levágat-tam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók?” (lSám 25:10-11).PP 618.3

Amikor az ifjak üres kézzel tértek vissza és elmondták a dolgot Dávidnak, ő felháborodott. Megparancsolta embereinek, hogy fegyverkezzenek fel a küzdelemre. Mert Dávid elhatározta, hogy megbünteti azt az embert, aki megtagadta tőle azt a segítséget, amelyet jogosan kért, és aki az igazságtalanságot sértéssel tetézte. Ez a lobbanékony elhatározás nagyon hasonlított Saul jelleméhez s nem Dávid természetét tükrözte. Isai fiának még tanulnia kellett a türelmet a szenvedések iskolájában.PP 619.1

Nábál szolgáinak egyike Abigailhoz, Nábál feleségéhez sietett — miután a férje elbocsátotta Dávid embereit — és elmondta a történteket: “Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ő elűzé őket. Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg velök jártunk, mikor a mezőn voltunk.Olyanok voltak reánk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idő alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat őriztük.Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ő egész háza ellen, ő pedig olyan kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki”(lSám 25:14-17).PP 619.2

Abigail pedig anélkül, hogy tanácskozott volna férjével, élelmiszert készített össze, és megparancsolta, hogy azokat szamarakra rakják és szolgákkal előre küldte. Ő maga is elindult, hogy találkozzék Dáviddal és embereivel. Egy domb menedékében találkozott velük. “Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arccal leborula Dávid előtt, és meghajtá magát a földig. És az ő lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te előtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait” (lSám 25:23-24). Abigail éppen olyan tisztelettel szólította meg Dávidot, mintha megkoronázott királlyal beszélne. Nábál gúnyosan kérdezte: “Kicsoda Dávid?” — Abigail pedig “uram”-nak szólította. A felzaklatott érzéseket Abigail kedves szavakkal igyekezett enyhíteni, sőt férje érdekében is szót emelt. Minden kérkedés és büszkeség nélkül, de bölcsességgel és Isten iránti szeretettel telve, Abigail nyilvánvalóvá tette családja iránt való odaadását. Világossá tette Dávid előtt, hogy férje szívtelen magaviselete Dáviddal szemben nem valami bölcs és előre kigondolt személyes sértés akart lenni, hanem egyszerűen Nábál szerencsétlen és önző természetének megnyilvánulása volt.PP 619.3

“Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek” (lSám 25:26). Abigail nem az ő, hanem az Úr szándékának vallotta azt, amellyel Dávidot el akarta téríteni tervétől és Istennek adott érte dicséretet. Aztán átadta gazdag élelmiszer-készletét Dávid embereinek, mint a megbékélés áldozatát, és még mindig úgy könyör- gött, mintha ő gerjesztette volna fel Dávid haragját.PP 620.1

“Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harcait harcolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben” (lSám 25:28). Abigail burkoltan rámutatott, hogy mit kell Dávidnak tennie. Az Úr harcait kell vezetnie. Nem kell arra törekednie, hogy bosszút álljon személyes sérelmeiért még akkor sem, amikor árulóként üldözik. Abigail azután így folytatta: “És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani. És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind aszerint, amint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé: Akkor, óh uram, nem leend ez néked hántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról” (lSám 25:29-31).PP 620.2

Ezek a szavak csak olyan valakinek az ajkáról hangozhattak el, aki részesült a felülről származó bölcsességből. Abigail kegyessége virágillatként öntudatlanul megmutatkozott arca kifejezésében, szavaiban és mozdulataiban. Isten Fiának lelkülete lakozott benne. Szavai, amelyek teljesek voltak kegyelemmel, jósággal és békességgel, mennyei befolyást árasztottak. Jobb belátásra bírta Dávidot és reszketett, amikor arra gondolt, mi lehetett volna a következménye meggondolatlan szándékának. “Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mt 5:9). Bizony sokkal több ehhez hasonló izraeli asszonynak kellene lenni, akik lecsillapítanák a felkorbácsolt érzelmeket, megakadályoznák az elhamarkodott indítékokat és higgadt szavakkal, jól irányított bölcsességgel meggátolnák a gonoszságokat!PP 620.3

A megszentelt keresztény élet mindig világosságot, vigasztalást és békességet áraszt. Az ilyen életet tisztaság, tapintatosság, egyszerűség és hasznosság jellemzi. Ezt az életet az az önzetlen szeretet vezérli, amely a befolyást megszenteli. Az ilyen élet telve van Krisztus lelkületével és a keresztény ember bárhova megy is, mindenütt ott hagyja maga után világossága fénylő lábnyomait. Abigail bölcs tanító és tanácsadó volt. Dávid szenvedélyének lángja kialudt befolyásának és érvelésének hatására. Meggyőződött, hogy nem cselekedett bölcsen és elvesztette uralmát saját lelke fölött.PP 621.1

Alázatos szívvel fogadta el a feddést, összhangban saját szavaival:“Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné” (Zsolt 141:5). Dávid hálát adott és áldást mondott, mert Abigail helyes tanácsot adott neki. Sokan vannak olyanok, akik meg- feddésük türelmes elhordozását dicséretre méltónak tartják. Kevesen vannak, akik szívük hálájával fogadják el a dorgálást és áldják azokat, akik igyekeznek megmenteni őket a gonosz cselekedetektől.PP 621.2

Amikor Abigail hazatért, Nábált és vendégeit nagy lakoma közben találta, amely részeg tivornyává változott. Abigail csak másnap reggel mesélte el férjének, hogy mi is történt Dáviddal való találkozásakor.Nábál szívében gyáva ember volt, és amikor felfogta, hogy ostobaságával majdnem saját halálát okozta, teljesen megbénult. Attól való félelmében, hogy Dávid esetleg mégis megvalósítja bosszúálló szándékát, rettegéssel telt meg szíve és az érzéketlenség állapotába került. Tíz nap múlva meghalt. Istentől kapott élete csak átok volt a világ számára. Örvendezése közepette, és amikor jó kedve kerekedett, Isten neki is azt mondta, mint a példázatbeli gazdagnak: “[...] ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled” (Lk 12:20).PP 621.3

Dávid később feleségül vette Abigailt. Volt ugyan már felesége, de abban az időben a népek szokásai az ő ítélőképességét is megrontották és cselekedeteit befolyásolták. Még a nagy és jó emberek között is voltak olyanok, akik megtévedtek, és a világ szokásait követték. A többnejűség keserű következményeit Dávid egész élete folyamán súlyos teherként hordoztaPP 621.4

Sámuel halála után Dávidnak néhány hónapig nyugalma volt. Újból visszatért a zifeusok pusztájának magányába. A zifeusok, mivel azt remélték, hogy elnyerhetik a király jóindulatát, értesítették Sault Dávid rejtekhelyéről. Ez a hír felébresztette Saulban a szunnyadó szenvedély gonosz démonát. Ismét összehívta fegyvereseit és Dávid üldözésére vezette őket. Saul szándékáról a barátok értesítették Isai fiát. Dávid néhány emberével elindult, hogy megnézze ellensége táborhelyét. Éjszaka volt, s óvatosan előremenve eljutottak Saul helyéhez. Előttük volt a király és kísérőinek sátora. Senki sem vette őket észre, mert a táborban mindenki aludt. Dávid barátaihoz fordult és megkérdezte tőlük, hogy ki akar közülük elmenni vele az ellenség közé. Válaszul kérdésére: “Ki jön le velem Saul táborába? És mondá Abisai: Lemegyek én veled” (lSám 26:6).PP 622.1

A dombok árnyékában rejtőzködve Dávid és kísérője belopakodtak az ellenség táborába. Igyekeztek megállapítani ellenségeik pontos számát. Sátortól sátorig lopakodtak. így jutottak el Saul sátrához, amelyben a király békésen aludt. Dárdája a fölbe volt szúrva, a fejénél pedig egy vizeskorsó állt a földön. Mellette feküdt Abner, a fővezére és körülöttük a katonák aludtak. Abisai felemelte dárdáját és ezt mondta Dávidnak: “Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át” (lSám 26:8). Várt az engedély szavára, de csak ezek a suttogva elmondott szavak jutottak el füléhez: “Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?! (...) Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harcba megy és ott vész el! Távoztassa el azért az Úr tőlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el. Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellől, és elmenének. És senki sem volt, aki látta volna, sem aki észrevette volna, sem aki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reá- jok” (lSám 26:9-12). Íme az Úr ilyen könnyen teszi gyengévé a legerősebbet és veszi el bölcsességét a legbölcsebbnek, és zavarja össze a legkörültekintőbb ügyességet is!PP 622.2

Amikor Dávid biztos távolságra jutott a tábortól, a dombnak a tetejére érve nagy hangon így kiáltott Abnernek és a népnek: “[...] És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt. Nem jó dolog ez, amit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, amiért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, amely fejénél volt? És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam,Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király! és monda:zMiért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem? Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ő szolgájának szavát!” (lSám 26:15-19). Ekkor újból bűnbánóan hangzott a király ajkáról: “Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt előtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem és igen nagyot vétettem. És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt” (lSám 26:21- 22). Bár Saul megígérte, hogy “többé nem cselekszem veled gonoszul”, Dávid mégsem szolgáltatta ki magát a király hatalmának.PP 622.3

Az a tény, hogy Dávid most már másodszor kímélte meg királya életét, mély benyomást tett Saul elméjére és vétkének alázatosabb beismerésére késztette. Megdöbbent és megszelídült Dávid kedvességének ilyen megnyilvánulásán. Saul, amikor eltávozott Dávidtól, így kiáltott fel: “Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni is fogsz!” (lSám 26:25). De Jesse fia nem hitte, hogy ez a változás a királynál maradandó lesz.PP 623.1

Dávid nem sok reményt fűzött Saullal való megbékéléséhez. Szinte elkerülhetetlennek látta, hogy végül is áldozatává válik a király rosszindulatának és ezért elhatározta, hogy ismét a filiszteusok földén keres magának menedéket. A parancsnoksága alatt álló hatszáz emberrel elment Akhishoz, Gáth királyához.PP 623.2

Dávid Isten tanácsának megkérdezése nélkül jutott arra a következtetésre, hogy Saul biztosan végre hajtja rajta gyilkos szándékát.Míg Saul Dávid megölését tervezte, az Úr azon munkálkodott, hogy Dávidnak biztosítsa a királyságot. Isten megvalósítja terveit, bár az emberi szem előtt azokat homály és titokzatosság fedi. Az emberek nem értik meg Isten útját, csak a láthatókra tekintenek. Ezért úgy értelmezik a próbát, mint amit Isten ellenükre enged meg, s azok pusztulásukat okozzák. Így Dávid is csak a láthatókra nézett és nem Isten ígéreteire. Kételkedett abban, hogy valaha is a trónra kerül. A hosszú megpróbáltatások gyengítették hitét és kimerítették türelmét.PP 623.3

Dávidot az Úr nem küldte a filiszteusokhoz, Izrael legelkeseredet- tebb ellenségéhez oltalomért. Éppen ez a nemzetség lesz később a legnagyobb ellensége és mégis a nehéz időben hozzájuk menekül. Mivel minden bizalmát elvesztette Saulban és azokban, akik Sault szolgálták, népe ellenségeinek könyörületére bízta magát. Dávid bátor hadvezér volt, és bölcs, eredményes harcosnak bizonyult, de most saját érdekei ellen dolgozott. Az Úr arra jelölte ki őt, hogy Júdában bontsa ki zászlaját, de hitének hiányossága vette őt rá arra, hogy elhagyja kötelessége őrhelyét az Úrtól kapott parancs nélkül.PP 624.1

Hitetlenségével Dávid Istent sértette meg. A filiszteusok jobban féltek Dávidtól, mint Saultól és egész hadseregétől. Azzal, hogy a filiszteusoknál keresett menedéket, Dávid feltárta előttük saját népe gyengeségét. Így felbátorította a könyörtelen ellenséget arra, hogy elnyomja Izraelt. Dávidot Isten népének védelmére kenték fel. Az Úr nem akarta, hogy szolgái bátorítást, támogatást adjanak az ellenségnek népe gyengeségének feltárásával, vagy népe jóléte iránt tanúsított közömbösség látszatával. Ráadásul a filiszteusokhoz való menekülésével azt a benyomást keltette testvérei körében, hogy azért ment a pogányokhoz, mert azok isteneit akarja szolgálni. Dávid ezzel a tettével alkalmat adott indítékai félremagyarázására, és sokan cselekedete miatt előítélettel viseltettek vele szemben. Dávid éppen azt tette, amit Sátán kívánt vele megértetni, mert azzal, hogy a filiszteusoknál keresett magának menedéket, nagy örömet okozott Isten ellenségeinek és Isten tulajdon népe körében is. Dávid nem tagadta meg Istent és nem mondott le Isten tiszteletéről, sőt továbbra is odaadással munkálkodott Isten ügyéért; de személyes biztonsága érdekében feláldozta Istenben való bizodalmát. Ezzel elhomályosította becsületes és hűséges jellemét, amelyet Isten megkövetel szolgáitól.PP 624.2

A filiszteusok királya szívélyesen fogadta Dávidot. Ez a meleg fogadtatás részben a személye iránti csodálatnak szólt, részben pedig a király hiúságának hízelgett az, hogy egy héber nála keres menedéket. Dávid biztonságban érezte magát az árulkodóktól Ákhis birodalmában. Magával hozta családját, házanépét és minden vagyonát. Ugyanezt tették emberei is. Úgy látszott, hogy Dávid végleg a filiszteusok földjén akar letelepedni. Mindez hízelgő volt Ákhisra nézve, aki megígérte, hogy megvédi a hozzá menekült izraelitákat.PP 624.3

Amikor Dávid lakóhelyet kért Ákhistól, hogy letelepedjen távol a királyi várostól, akkor a király nagylelkűen neki ajándékozta Siklágot.Dávid felfogta, hogy veszélyes lenne önmaga és emberei számára a bálványimádók befolyása alatt lenni. A városban, teljesen elkülönülve a bálványimádók szokásaitól, szabadabban imádhatták Istent, mintha Gáthban maradnak, ahol a pogány szertartások a bűn forrásának bizonyulnának.PP 625.1

Miközben Dávid egy elkülönített városban lakott, háborút viselt a gessureusokkal, a grizeusokkal és az amálekitákkal, és senkit sem hagyott közülük életben, hogy hírt vigyenek Gáthba a történtekről.Amikor visszatért a csatából, azt mondta Ákhisnak, hogy saját népével, a júdabeliekkel került összeütközésbe, és ezek ellen harcolt. A valóság eltitkolása miatt a filiszteusok erősítésének eszköze lett, mert Ákhis azt mondta: “Bizonyosan gyűlöletessé tette magát az ő népe,Izráel előtt, azért örökké az én szolgám leend” (1Sám 27:12). Dávid tudta, hogy azoknak a pogány törzseknek a teljes megsemmisítése Isten akarata volt. Tudta, hogy Isten őt jelölte ki ennek a munkának a véghezvitelére. Nem Isten tanácsa szerint járt el, amikor csalt.PP 625.2

“És történt abban az időben, hogy a Filiszteusok összegyűjték seregeiket a hadra, hogy harcoljanak Izráel ellen. És monda Ákhis Dávidnak: Tudd meg, hogy velem kell jőnöd a táborba, mind néked,mind embereidnek” (lSám 28:1). Dávidnak nem volt szándékában saját népére kezet emelni, de tanácstalan volt, hogy mit tegyen, míg a körülmények meg nem mutatják a kötelességét. Ezért kitérőleg így válaszolt a királynak: “Meglátod bizonnyal, hogy mit fog cselekedni a te szolgád” (lSám 28:2). Ákhis ezeket a szavakat ígéretnek fogta fel, hogy Dávid segítséget nyújt majd a háborúban, ezért megígérte néki, hogy a harc után nagy méltóságra emeli őt az udvarnál.PP 625.3

Dávid hite azonban — ha meg is ingott valamennyire Isten ígéretében — még emlékezetében tartotta, hogy Sámuel őt kente fel Izrael királyául. Eszébe jutottak azok a győzelmek, amelyeket Isten adott neki ellenségei felett a múltban. Visszemlékezett Isten nagy kegyelmére, amellyel megőrizte őt Saul kezétől, és elhatározta, hogy nem árulja el szent megbízatását. Habár Izrael királya az életére tört, seregét nem akarta egyesíteni ellenségének seregével.PP 625.4