Egyéni felelősségünk

Mennyei Atyánk sem többet, sem kevesebbet nem vár el tőlünk, mint amit a nekünk adott képességek által elvégezhetünk. Szolgáira nem rak elhordozhatatlan terhet,“mert Ő tudja a mi formáltatásunkat, megemlékszik arról, hogy por vagyunk” (Zsoltárok 103:14). Mindazt megtehetjük kegyelméből, amit kíván tőlünk.ÜI 178.4

“És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle.” (Lukács 12:48) Ha bárki közülünk csak kevéssel tesz kevesebbet, mint amennyit végezhetne, személyes felelősség terheli. Az Úr figyeli, hogy felhasználjuk-e a szolgálatra kínálkozó alkalmakat. A kihasználatlanul hagyott képességeket az elszámolás alkalmával éppúgy mérlegeli, mint a felhasználtakat. Mindazért, amivé lehettünk volna, amit tehetségeink helyes felhasználása által elérhettünk volna, felelősségre von. Mindaz, amit megtehettünk volna, de nem tettünk meg, mert erőnket nem Isten dicsőségére használtuk fel, ellenünk szól majd az ítéletkor. Ha végül az üdvösséget nem is veszítjük el, az örök életben mégis látni fogjuk tehetségeink kihasználatlanságának következményeit. Mindaz a tudás és képesség, amelyet elnyerhettünk volna, örök veszteségünk lesz.ÜI 178.5

Ha azonban teljesen átadjuk magunkat Istennek, és munkánkban utasításait követjük Isten a felelősséget magára veszi. Ő nem akarja őszinte törekvéseink eredményét kétségbe vonni, sőt ne is gondoljunk sikertelenségre. Legyünk annak munkatársai, aki még nem veszített csatát. Nem szabad saját gyengeségeinkről és tehetetlenségünkről sokat beszélni, mert ez nyílt bizalmatlanság volna Isten ellen, és igéjének megtagadása. Ha a ránk bízott terhek miatt zúgolódunk és vonakodunk felelősséget vállalni, ezzel kijelentjük, hogy Isten keményen bánik velünk, s olyasmit követel tőlünk, amihez nem ad erőt.ÜI 178.6