A temetés

Jánost nyugtalanította az a gondolat, hogy hogyan helyezzék nyugalomra szeretett Mesterének testét. Megborzongott arra a gondolatra, hogy durva, érzéketlen katonák bánnak majd Vele, és helyezik majd gyalázatos temetési helyére. Tudta, hogy nem nyerhet engedélyt a zsidó hatóságoktól és Pilátustól is csak keveset remélhet. Azonban ezen sürgős szükség idején előlépett Arimahiai József és Nikodémus. Mindketten tagjai voltak a szanhedrinnek, a zsidó tanácsnak és ismerték Pilátust. Mindketten gazdag és befolyásos emberek voltak. Elhatározták, hogy Jézusnak tisztességes temetést rendeznek.MT 162.1

Arimathiai József bátran elment Pilátushoz és elkérte Jézus testét eltemetés céljából. Ekkor Pilátus hivatalos rendelkezést adott ki, hogy Jézus testét adják Józsefnek. Mialatt János aggódott és bánkódott szeretett Mesterének szent földi maradványai miatt, addig Arimathiai József visszatért megbízatásával a kormányzótól és Nikodémus bízva József sikerében, mirha és aloe drága keverékével tért vissza, amelynek súlya kb. 100 font (45 kgr.) volt. Jeruzsálemben a legelőkelőbb egyént se részesíthették volna halálában nagyobb tiszteletben.MT 162.2

Jézus testét saját kezeikkel, gyengéden és tisztelettel vették le kínzóeszközéről. Részvétük könnyei sűrűn hullottak Jézusnak szétroncsolt alakjára, amelyet megfürdettek, és megtisztítottak a vérfoltoktól. Józsefnek volt egy új, sziklába vágott sírja, amelyet a maga részére tartott fenn, amelyet most előkészítettek Jézus számára, mivel közel volt a Kálváriához. A testet a balzsamozó szerekkel, amelyeket Nikodémus hozott, gondosan begöngyölték egy vászonlepedőbe és a három tanítvány: (József, Nikodémus és János) elvitték a drága terhet az új sírba, ahol még sohase feküdt ember azelőtt. Ott kinyújtották azon összetört végtagokat és összekulcsolták az összeroncsolt kezeket mellén, amely már megszűnt dobogni. A galileai asszonyok is közeledtek, hogy megnézzék, hogy mindent megtettek-e, amit csak lehetséges megtenni szeretett Tanítójuk élettelen testével. Ekkor látták, hogy a nehéz követ ráhengerítették a sír szájára és Istennek Fia nyugalmat talált. Az asszonyok legtovább időztek a keresztnél és Jézus sírjánál is.MT 162.3

Habár a zsidó főemberek keresztülvitték démoni tervüket, és megölték Istennek Fiát, félelmük azonban nem szűnt meg, és Krisztusra való féltékenységük se halt ki. A kielégült bosszú öröme mindig összevegyült bennük az attól való félelemmel, hogy Jézus holtteste, mely József sírjában pihent, életre támad, ezért “egybegyűltek a főpapok és farizeusok Pilátushoz, mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondta: Harmadnapra feltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, hogy az Ő tanítványai odamenvén el ne lopják azt és azt mondják a népnek: Feltámadt a halálból és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.” Pilátus ugyanúgy nem szívesen vette volna, mint a zsidók, hogy Jézus feltámadjon hatalommal, hogy megbüntesse bűneikért azokat, akik megölték Őt, azért egy csapat római katonát kirendelt a papok parancsnoksága alá. Így szólt: “Van őrségetek, menjetek, őriztessétek, amint tudjátok. Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezték, lepecsételvén a követ az őrséggel.” Mát. 27, 65-66.MT 162.4

A zsidók felismerték annak előnyét, ha ily őrséggel őriztetik Jézus sírját. Egy pecsétet helyeztek a Jézus sírját elzáró kőre, hogy senki se zavarhassa meg anélkül, hogy a tény ki ne derüljön, és minden óvintézkedést megtettek a tanítványok ellen, hogy valami csalást ne követhessenek el Jézus testével. Azonban minden tervük és óvintézkedésük csak azt szolgálta, hogy Jézus feltámadásának diadalát annál teljesebbé tegye és annál jobban megalapozza az igazságot.MT 163.1