Az Úr napja

Ézsaiás próféta így szól: „Menj a sziklák közé, rejtőzz a porba az Ur félelmes fensége és méltósága elől! ... Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és denevéreknek ezüst és arany bálványait, amelyeket azért csinált, hogy leboruljon előttük. Bebújnak a sziklák hasa- dékaiba az Úr félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet.” (Ézsaiás 2:10; 20.21)NR 103.3

Azok, akik mindent feláldoztak Krisztusért, most az Úr sátrának rejtekében biztonságban vannak. Súlyos próbát éltek át, de a világ és az igazság megvetői előtt megmutatták, hogy hűek az értük halt Krisz-tushoz. Arcukon, amely nemrég még sápadt, gondterhelt, meggyötört volt, most a csodálat, a hit és a szeretet ragyog. A torkukból felcsendül a diadalmas ének: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek” (Zsoltárok 46:2-4).NR 103.4

Miközben az ének, amely szent hitről tanúskodik, Isten felé száll, a felhők elvonulnak, és láthatóvá válik a csillagos ég, amely úgy tündök- lik a sötét és haragos mennybolt hátterében, hogy az leírhatatlan. A mennyei város fénye átsugárzik a nyitott ajtókon, és ezt követően egy kéz jelenik meg az égen. Két egymásba hajtott kőtáblát tart. A szent parancsolat, Isten igazsága, amely mennydörgés és fényesség közepette az élet vezérelveként hangzott el a Sínai-hegyről, most az ítélet mércéjeként tárul az emberek elé. A kéz kinyitja a táblákat, és a Tízparancsolat szabályai úgy lángolnak, mintha tüzes tollal írták volna, és olyan tisztán olvashatóak, hogy mindenki felfoghatja. Az emlékek megélénkülnek, a babonaság és az eretnekség homálya szertefoszlik, és Isten tíz rövid, átfogó, hiteles igéje a föld minden lakója elé tárul.NR 104.1

Azok, akik Isten szent kívánalmait lábbal taposták, olyan rémületbe és kétségbeesésbe esnek, hogy azt lehetetlen visszaadni. Életük napjaiban azonban a világ kegyének elnyeréséért elvetették Isten ren-delkezéseit, és másokat is törvényszegésre tanítottak. Most az a törvény, amelyet semmibe vettek, elítéli őket. Meg kell látniuk a félelmes valóságot: hogy nincs semmi mentségük. Isten törvényének ellenségei most új fogalmat nyernek az igazságról és a kötelességről. Túl késő már felismerni, hogy a negyedik parancsolatban foglalt szombat az élő Isten pecsétje. Túl későn látják meg a hamis szombat valódi jellegét, és azt, hogy a homokra építkeztek. Rádöbbennek, hogy Isten ellen harcoltak. A vallástanítók sok embert romlásba vittek, miközben azt hazudták, hogy az Éden kapujához vezetik őket. Csak a végső leszámoláskor derül ki, milyen nagy a felelősségük a szent tisztséget viselő embereknek, és milyen súlyos következményekkel jár a hűtlenségük.NR 104.2