Az őszinte keresztény nem kíván belépni olyan szórakozóhelyre és nem vesz részt olyan mulatságban, ahová Isten nem mehet vele. Nem lesz látható a színházban, a biliárdtermekben vagy a tekepályán. Nem vesz részt a táncmulatságokban, és nem hódol más olyan élvezeteknek sem, amelyek Krisztust kiűzik a lelkéből. ÜI 224.5
Azoknak, akik sóvárogják ezeket a szórakozásokat, azt kell válaszolnunk, hogy a názáreti Jézus nevében mi nem vehetünk részt ilyesmiben. Isten áldását nem kérhetjük azokra az órákra, amelyeket a színházban vagy tánc közben töltünk. Nincs olyan keresztény, aki szívesen venné, ha a halál ilyen helyen érné el. Senki sem kívánna ott találtatni, amikor Krisztus eljön. ÜI 224.6
Vajon megbánhatjuk-e, hogy olyan kevés “örömteli” mulatságon vettünk részt, ha eljön a végső óra, és az életünkről vezetett feljegyzésekkel kell szembenéznünk? Megbánjuk-e, hogy kevés időt töltöttünk mulatozással? Nem azt fogjuk-e inkább százszorosan megbánni, hogy oly sok becses órát fecséreltünk el kedvtelésből, és sok értékes alkalmat szalasztottunk el, amely helyesen felhasználva halhatatlan kincseket biztosított volna számunkra? ÜI 225.1
Szokássá vált, hogy a vallástanítók mentegessék a szív majdnem minden veszedelmes szenvedélyét. A bűnnel való szoros kapcsolatuk elvakítja őket, nem látják annak szörnyűségét. Sokan, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, átsiklanak a bűnök felett, amelyeket Isten elítél. A szentségtelen dőzsöléseket egyházi, jótékonysági célkitűzésekkel kapcsolják össze. Ily módon a mennytől kölcsönzik a leplet, amelyben a gonoszt szolgálják. Az ilyen divatos szórakozások megcsalják és téves irányba terelik a lelket, és sokan elvesznek így az erény és érintetlen jellemtisztaság számára. ÜI 225.2