Amikor Pál apostol azt írja: “Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől” (1Thess 5:23), nem arra figyelmezteti testvéreit, hogy a tökéletesség olyan fokára törekedjenek, amelyet soha el nem érhetnek, nem azért imádkozott, hogy olyan áldásban részesüljenek, amellyel Isten úgysem ajándékozza meg őket! De igenis tudta, hogy mindazoknak, akik megbékélt szívvel akarnak Istennel egyesülni, tiszta és szentséges jellemvonásokkal kell bírniuk. “Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos: Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek” (1 Kor 9:25-27). “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek, a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi” (lKor 6:19-20). ME 21.1