Fejezet 56 — Éli és fiai

(1Sám 2:12-26)

Pap és bíró volt Éli Izraelben. A legfőbb és legfelelősségteljesebb tisztségeket töltötte be Isten népe között. Istentől a papság szent feladataira választott, az ország legmagasabb bírói tisztségére beiktatott embert példaképnek tekintették és így nagy befolyást gyakorolt Izrael törzseire. Ennek ellenére, hogy elhivatott az egész nemzet vezetésére, saját házanépét nem tudta kormányozni. Éli engedékeny apa volt. Mivel szerette a békét és a kényelmet, atyai tekintélyét nem érvényesítette, hogy gyermekei gonosz hajlamait és szenvedélyeit megbüntesse. Ahelyett, hogy őket megdorgálta vagy rendreutasítot- ta volna, engedett akaratuknak és hagyta őket saját utaikon járni. Nem tekintette fiainak nevelését egyik legfontosabb feladatának. Mint Izrael papja és bírája nem hagyatott sötétségben az Istentől gondjaira bízott gyermekek fékentartásának kötelességét illetően. Éli azonban visszariadt ettől a kötelességtől, mert akkor fiai akaratát keresztezi, és büntetni, nemet mondani kellett volna. A folyamatot követő borzalmas következmények mérlegelése nélkül megengedte fiainak amit csak kívántak és ezzel megvetette az Isten szolgálatára és az élet kötelességeire való felkészítés munkáját.PP 536.1

Isten azt mondta Ábrahámról: “Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén” (1Móz 18:19). De Éli megengedte gyermekeinek, hogy őt ellenőrizzék. Az apa gyermekei alárendeltje lett. Az áthágás átka nyilvánvaló volt fiai magatartását jellemző romlottságban és gonoszságban. Isten jellemének és törvényének szentségét nem méltányolták megfelelően. Isten szolgálata szerintük közönséges dolog volt. Már gyermekségüktől fogva hozzászoktak a szentély körüli szolgálathoz, de ahelyett, hogy tisztelettudóak lettek volna, annak szentsége és jelentősége iránti érzést elvetették. Az apa a vele szembeni tiszteletük hiányát nem büntette, a szentély ünnepélyes szolgálata iránti tiszteletlenségüket nem akadályozta meg; és mikor elérték a férfikort, beteltek a kételkedés és lázadás halálos gyümölcseivel.PP 536.2

Bár teljesen méltatlanok voltak a szolgálatra, mégis mint papokat a szentélybe helyezték őket az Isten előtti szolgálatra. Az Úr az áldozatok bemutatásának módjára nézve a legsajátosabb utasításokat adta, de e gonosz emberek a tekintély semmibevevését még az Isten szolgálatába is bevitték és az áldozati törvényeket — melyeket a legünnepélyesebb módon kellett végrehajtani — nem vették figyelembe. Az Úr Jézus halálát jelképező áldozatok célja az volt, hogy a nép szívében megőrizzék az eljövendő Megváltóban való hitet; ezért igen fontos volt az utasítások pontos betartsa. A hálaáldozat az Isten iránti hála megkülönböztetett kifejezése volt. Ebben az áldozatban csak a kövérjét kellett elégetni az oltáron; míg egy bizonyos, megjelölt rész a papot illette, de a nagyobb részt vissza kellett adni az áldozat bemutatójának, hogy azt barátaival az áldozati ünnepségen megegye. Így kellett minden szívet hálával és hittel a világ bűneit elvevő nagy áldozatra irányítani.PP 537.1

Éli fiai ahelyett, hogy tudatában lettek volna a jelképes szolgálat ünnepélyességének, csak arra gondoltak, hogyan tehetik azt saját kívánságuk eszközévé. Az őket illető hálaáldozat részével nem elégedtek meg, hanem további részt követeltek; s az évenkénti ünnepek alkalmával bemutatott eme áldozatok nagy számát tekintve, ez alkalom volt a nép rovására történő meggazdagodásra. De nemcsak többet kívántak a jogos résznél, hanem nem várták ki, hogy a kövérje Istennek való áldozatként elégjen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy bármely nekik tetsző részt kivehessék, és ha azt valaki visszautasította, megfenyegették, hogy erőszakkal veszik el azt.PP 537.2

A papok e gonoszsága megfosztotta a szolgálatot annak szentségétől és ünnepélyes jelentőségétől, s így az emberek megutálták az Úrnak áldozatát. A nagy jelképes áldozatot, amelyre előre kellett volna tekinteniük, többé nem ismerték el. “Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt” (lSám 2:17).PP 537.3

E hűtlen papok áthágták Isten törvényét. Szent hivatásukat gonosz, lealacsonyító cselekedetekkel gyalázták meg, és jelenlétükkel tovább folytatták Isten sátorának megfertőzését. A nép közül sokan méltatlankodtak Hofni és Fineás romlott magatartásuk miatt és nem mentek fel az imádkozás helyére. így az Isten által elrendelt tiszteletet megvetették és elhanyagolták, mert az gonosz emberek bűnével társult; míg azoknak, akiknek szíve a bűnre hajlott, megerősödtek bűneikben. Az istentelenség, a kicsapongó élet és a bálványimádás ijesztő méreteket öltött.PP 538.1

Éli nagyot hibázott, amikor megengedte fiainak a szent tisztségben való szolgálatot. Azáltal, hogy mentegette tetteiket, elvakult lett bűneikkel szemben, végül elérték azt a határt, ahol fiai gonoszsága felett többé már nem lehetett szemet hunyni. A nép erőszakos tetteik miatt panaszkodott, és a főpap igen szomorkodott és aggódott. Nem mert tovább hallgatni. Ám fiai mindig csak önmagukra gondoltak, most sem törődtek senkivel. Látták atyjuk gyötrődését, de kemény szívüket ez nem érintette. Szelíd intéseit meghallgatták, de semmi hatással nem volt rájuk, nem változtatták meg gonosz magatartásukat, noha figyelmeztette őket bűnük következményeire. Ha Éli jogszerűen járt volna el gonosz fiaival, a papi tisztségtől fel kellett volna mentenie őket és halállal kellett volna büntetnie. De attól félve, hogy így rájuk nyíltan szégyent és megvetést hoz, megtartotta őket a legszentebb bizalmi állásban. Még mindig hagyta, hogy romlottságukat Isten szent szolgálatával vegyítsék és az igazságra szégyent hozzanak, mely éveken át helyrehozhatatlan volt. De amikor Izrael bírája elhanyagolta munkáját, Isten kezébe vette ügyét.PP 538.2

“És eljőve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midőn Egyiptomban a Fáraó házában valának? Én kiválasztám őt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölőszert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izrael fiainak minden tüzes áldozatait. Miért tapossátok meg az én véresáldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem e hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hizlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével. Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem jár; de most, azt mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak [...] Támasztok azonban magamnak hűséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor” (lSám 2:27-30.35).PP 538.3

Isten azt vetette Éli szemére, hogy fiait többre becsüli az Úrnál, mert inkább tűrte, hogy az áldozat megvetés tárgyává legyen, semhogy fiait förtelmes gyakorlatukért megszégyenítse. Azok, akik gyermekeik iránti vak szeretetből eltűrik önző kívánságaik kielégítését és Isten tekintélyét nem érvényesítik; nem mutatnak rá a bűnre és nem büntetik meg a gonoszt, azok gonosz gyermekeiket jobban tisztelik Istennél. Inkább törődnek jó hírük védelmezésével, mint Isten dicsőítésével. Inkább akarnak gyermekeiknek tetszeni, mint az Úrnak, megőrizvén Isten szolgálatát még a gonosz látszatától is.PP 539.1

Isten Élit, mint Izrael papját és bíráját felelőssé tette népének erkölcsi és vallási állapotáért, de felelőssé tette fiai jelleméért is. Meg kellett volna próbálnia szelíd rendszabályokkal megfékezni a gonoszt, s ha ez nem segít, a rosszat a legszigorúbb eszközökkel kellett volna elnyomnia. De azáltal, hogy a bűnt nem ostorozta, és a bűnösök felett nem gyakorolt igazságot, magára vonta Isten rosszalását. Nem lehetett ráhagyni Izrael tisztántartását. Azoknak, akiknek túl kevés a bátorságuk a rossz ostorozására, vagy közömbösségből, és kényelemszeretetből elhanyagolják családjuk vagy gyülekezetük tisztántartását, felelniök kell majd mindazért a rosszért, ami kötelesség-mulasztásukból származik. Mi éppúgy felelősek vagyunk azokért a bűnökért, amelyeket szülői vagy lelkipásztori tekintélyünk latbavetésével megakadályozhattunk volna, mintha azokat magunk követtük volna el.PP 539.2

Éli nem az Isten által adott elvek szerint irányította családját.PP 539.3

Saját elgondolását követte. Mint túl gyönge apa, azt hitte fiairól, hogy gonosz hajlamaikat majd kinövik. Ma is sokan követnek el hasonló hibát. Azt gondolják, jobb módot tudnak gyermekeik nevelésére, mint amit Isten adott Igéjében. Hamis elképzeléseket dédelgetnek magukban és mentségül mondják: “Túl fiatal a büntetésre. Majd ha nagyobb lesz megmagyarázom neki”. Ezáltal hagyják, hogy a rossz megerősödjön és természetükké legyen. A gyermekek zabolá- zatlan hajlamokkal nőnek fel, s bennük olyan jellemtulajdonságok fejlődnek ki, amelyek átokká lesznek egész életükön át.PP 539.4

Nincs nagyobb átok a családban, mint mikor a gyermeknek meghagyják saját akaratát. Ha a szülők gyermekeik minden kívánságát teljesítik és megengednek nekik olyan dolgokat, amelyekről jól tudják, hogy nem szolgálják javukat, a gyermekek hamarosan felhagynak szüleik iránti szeretettel, Isten és ember tekintélyének figyelembevételével és Sátán fogságába kerülnek. A család befolyása kihat az egész társadalomra. Bomlasztó hatású, gonosz folyamatban csapódik le, mely sérti a családot, a közösséget és a kormányzatot.PP 540.1

Éli befolyása tisztségénél fogva messzehatóbb volt, mintha csak közember lett volna. Családi életét egész Izraelben utánozták. Hanyagságának romboló eredménye otthonok ezreiben volt látható. Ha a gyermekek gonosz úton járhatnak, míg a szülők vallási téren tevékenykednek, akkor szégyent hoznak Isten igazságára. Az otthon kereszténységének legfőbb próbaköve az a jellemtípus, amelyet saját befolyása hoz létre. A cselekedetek minden hitvallásnál ékesebben beszélnek. Ha a vallás tanítói komolyan és kitartóan igyekeznének rendezett családi életre az Istenben való hit áldásainak bizonyságaként, de gyermekeik rossz kívánságai iránt engedékenyek, akkor úgy tesznek, mint Éli és Krisztus ügyére szégyent, önmagukra és családjukra romlást hoznak. De bármilyen nagy is legyen a szülői hűtlenség gonoszsága, az tízszeresen nagyobb azok családjában, akik a nép tanítására hivattak el. Ha elmulasztják ellenőrizni családjukat, rossz példájukkal sokakat megtévesztenek. Vétkük annál nagyobb, amennyivel felelősségteljesebb a tisztségük.PP 540.2

Áron házának azt ígérte Isten, hogy mindig előtte fog járni. De ez az ígéret feltételhez volt kötve: magukat teljes szívből a szentély munkájára szentelik és minden útjukban Istent tisztelik, nem szolgálván önmaguknak és nem követik helytelen hajlamaikat. Élit és fiait az Úr megvizsgálta és szolgálatukra, magasztos papi tisztségükre teljesen méltatlannak találta őket. Isten kijelentette: “Távol legyen tőlem”. Nem cselekedhette meg velük a jót, amit elgondolt, mert nem tették meg a maguk részét.PP 540.3

A szent dolgokban szolgálók olyan példát kell mutassanak, hogy Istennel szemben tiszteletet és Isten megbántása iránti félelmet keltsenek az emberek szívében. Ha emberek “Krisztusért járván” felállnak, hogy szólják a népnek Isten kegyelmi és megbocsátó üzenetét, és szent tisztüket önző és érzéki vágyaik kielégítésének palástjául használják fel, úgy a Sátán leghathatósabb eszközévé válnak. Hofni és Fineás hasonlóan utálatossá tették az emberek előtt az Úrnak áldozatát. Egy ideig titkolhatják utaik gonosz voltát, de amikor igazi jellemük kiderül, az emberek hite megrendül, ami gyakran a vallásban való bizalmuk megszűnését eredményezi. Bizalmatlanok lesznek mindenkivel szemben, aki az Isten Igéjét tanítja. Krisztus igaz szolgájának üzenetét is kétkedve fogadják. A kérdés állandóan ott lappang szívükben: Nem olyan-e ez is, mint akit annyira szentnek tartottunk és rossznak találtuk? Így Isten szava is elveszíti erejét az emberek szívében. Élinek fiaihoz szóló dorgálása ünnepélyes és félelmes jelentőségű szavak, — szavak, melyeket a szent dolgokban szolgálók mérlegeljenek. “Ha embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró?” (1Sám 2:25). Ha bűnük csak embertársukat sértette volna meg, a bíró büntetés kiszabásával, kártérítéssel azt jóvátehette volna és így a bűnös bocsánatot nyer. Vagy ha nem teszik magukat vakmerő bűnben bűnössé, akkor bűnért való áldozatot is lehetett volna hozni érettük. De a Legfenségesebb papjaiként a bűnért való áldozat bemutatásában bűnük annyira összefonódott szolgálatukkal, Isten művét a nép előtt annyira megszentségtelenítették, megvetették, hogy részükre semmi kiengesztelés nem volt elfogadható. Saját atyjuk, bár főpap volt, sem mert érettük közbenjárni: nem tudta őket a szent Isten haragjától megvédeni. A bűnösök közül azok a legvétkesebbek, akik megvetést hoznak azokra az eszközökre, amelyekkel a menny az ember megváltásáról gondoskodott: “[...] akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt” (Zsid 6:6).PP 540.4