Fejezet 6 — Bírálat helyett mutass jó példát!

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek (Mt 7:1).

Az emberi törekvések, amelyekkel némelyek önerőből akarják elnyerni az üdvösséget, oda vezetnek, hogy egyesek emberi parancsolatokkal akarnak védekezni a bűn ellen. Mert amikor látják, hogy a törvényt betartani nem tudják, különböző szabályokat állítanak fel, amelyekkel magukat engedelmességre szeretnék kényszeríteni. Ezáltal azonban gondolataikat Istenről önmagukra terelik, az Isten és felebarátaik iránti szeretetük pedig kihal a szívükből. Az emberi intézkedések rendszere, számtalan követelményével, előreláthatóan odavezet, hogy mindazokat, akik ezeket a rendeleteket nem teljesítik, az előírt szabály alapján ítélik meg. Az önzés és kicsinyes bírálgatás légköre kiöl minden nemes és nagylelkű érzést, és arra készteti az embereket, hogy önző bírák és kicsinyes felhánytorgatók legyenek.HB 127.1

A farizeusok ehhez a csoporthoz tartoztak. Istentiszteletük gyakorlásakor — saját gyengeségük tudatában — nem alázkodtak meg. Nem voltak hálásak istenadta, nagyszerű kiváltságaikért, sőt ellenkezőleg, lelki gőgjük arra késztette őket, hogy beszédtárgyuk az állandó önmagasztalás legyen: “én, az én érzéseim, az én ismereteim, ahogy én csinálom.” Saját álláspontjukat tekintették mások megítélésének zsinórmértékéül. Önigazságuk ruhájába öltözötten léptek a bírói székbe, hogy másokat bíráljanak és ítéljenek.HB 127.2

Ugyanilyen lelkület uralta jórészt a népet is. Beleavatkoztak lelkiismereti kérdésekbe, és olyan ügyekben is ítélkeztek, amelyek kizárólag Istent és az egyént illették. Erre a szellemiségre és szokásra vonatkozóan mondta Jézus: “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!”HB 128.1

Ez ennyit jelent, hogy ne állítsátok magatokat mintaképül az emberek elé; a kötelességről alkotott felfogásotokat, nézeteteket és írásmagyarázatotokat ne tartsátok mások elbírálásában mérvadónak; és szívetekben ne marasztaljátok el őket, ha elképzeléseiteket nem közelítik meg! Ne kritizáljatok másokat, ne kételkedjetek indítékaikban, és ne ítéljétek el őket!HB 128.2

“Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait” (1Kor 4:5). A szívekben olvasni nem tudunk, s mivel önmagunk is hibákkal vagyunk telve, nem vagyunk feljogosítva mások bírálgatására. A halandó emberek csak a látszat után ítélnek, Isten azonban ismeri cselekedeteink titkos indítékait. Ő gyengéd és részvétteljes; egyedül hivatott arra, hogy döntsön felettünk.HB 128.3

“Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled, te aki ítélsz” (Róm 2:1). Akik másokat bírálnak vagy elítélnek, önmagukat kárhoztatják, mert maguk is ugyanazt cselekszik. Miközben másokat kárhoztatnak, önmaguk felett ítélkeznek; Isten pedig szavukon fogja őket, s elfogadja az önmaguk ellen hozott ítéletet. Még ez a kifejezés — “mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz” — sem vázolja elénk teljes mértékben annak a bűnnek a nagyságát, amikor az ember vakmerően bírálja és kárhoztatja felebarátját.HB 128.4