Pál utolsó útja Jeruzsálembe

(Az apostolok cselekedetei 20:4-21:16)

Pál nagyon vágyott arra, hogy még a húsvéti ünnepek előtt Jeruzsálembe érkezzen és találkozzon azokkal, akik a világ minden részéből részt vesznek az ünnepségen. Mindig abban reménykedett, hogy valamilyen módon eszköz lehet hitetlen honfitársai előítéleteinek megszüntetésében, s az evangélium magasztos világosságának elfogadásához vezetheti őket. A jeruzsálemi gyülekezettel is kívánt találkozni, hogy átadja a pogány gyülekezetek által a szegény júdeai testvéreknek küldött ajándékot. Remélte, e látogatás által szorosabb egységet hoz létre a megtért zsidók és a hívő pogányok között.AT 256.1

Midőn Korinthusban munkáját befejezte, elhatározta, hogy a közvetlenül Palesztina partján fekvő egyik kikötőbe hajózik. Minden előkészületet megtett és éppen a hajó fedélzetére akart lépni, amikor közölték vele, hogy a zsidók, összeesküdve, életére törnek. A múltban a hit eme ellenségeinek minden erőfeszítése meghiúsult, hogy az apostol munkájának véget vessenek.AT 256.2

Az evangélium tanítójának sikere újból felingerelte a zsidók haragját. Mindenhonnan jöttek a hírek az új tan terjedéséről, mely által a zsidók szabaddá lettek a ceremoniális törvény rítusainak megtartásától, ugyanakkor a pogányok Ábrahám gyermekeiként egyenlő kiváltságokat kaptak a zsidókkal. Pál, a korinthusi prédikációjában ugyanazokat az érveket mutatja be, amelyekkel leveleiben oly hathatósan buzdított. Világos kijelentését, hogy “...nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség...” (Kol 3:11), ellenségei vakmerő istenkáromlásnak tekintették, és elhatározták, hogy elnémítják.AT 256.3

Amikor az összeesküvésről tudomást szerzett, Pál elhatározta, Macedónián utazik keresztül. Tervét, hogy Jeruzsálemet a páska ünnepére elérje, fel kellett adnia, de remélte, hogy pünkösdre ott lesz.AT 256.4

Pált és Lukácsot elkísérte “...a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz”. Pál nagyobb összeget vitt magával a pogány gyülekezetektől, amelyet a júdeai mű kiadásaira a testvérek kezébe szándékozott helyezni és emiatt előkészületet tett az adakozó gyülekezeteket képviselő testvérek számára, hogy elkísérjék őt Jeruzsálembe.AT 256.5

A páska ünnepét Pál Filippiben töltötte. Csak Lukács maradt vele; a többi útitárs tovább ment Tróászba, hogy ott bevárják. Az apostol által megtértek közül a filippiek voltak a legszeretetteljesebbek és leghűségesebbek. Az ünnep nyolc napját bensőséges közösségben, békében és boldogan töltötte velük.AT 257.1

Filippiből elhajózva Pál és Lukács öt nap múlva megérkeztek Tróászba társaikhoz, ahol hét napot töltöttek az ottani hívőkkel.AT 257.2

Ott-tartózkodása utolsó estéjén a testvérek összegyűltek a kenyér megtörésére. Mivel szeretett tanítójuk eltávozni készült tőlük, a szokásostól nagyobb számban voltak együtt. Egybegyűltek “a felső szobában”, a harmadik emeleten. Ott az apostol, szeretete és aggodalma buzgóságában, éjfélig prédikált.AT 257.3

Az egyik nyitott ablakban ült az Eutikhosz nevű ifjú. E veszélyes helyen elaludt és kiesett az udvarra. Egyszerre nagy riadalom és zűrzavar támadt. Az ifjút holtan hozták fel és sokan gyűltek köréje, sírva és jajgatva. Pál azonban áthaladt a megrémült jelenlevők között, átölelte az ifjút és komoly imában könyörgött Istenhez, hogy támassza életre a halottat. Kérése teljesült. Minden sírást és jajszót túlharsogva hallatszott az apostol hangja: “Ne zajongjatok, mert a lelke benne van!” A hívők örömmel gyűltek ismét össze a felső szobában. Úrvacsorában részesültek, majd hallgatták Pált, aki “egészen virradatig beszélt”.AT 257.4

Miután a hajó, amellyel Pál és kísérői folytatni akarták útjukat indulásra készen állt, a testvérek a fedélzetre siettek. Az apostol azonban, a rövidebb szárazföldi utat választotta, Tróász és Asszosz között, hogy utóbbiban útitársaival találkozzék. Ez adott neki egy kis időt az elmélkedésre és imádkozásra. A jeruzsálemi útjával kapcsolatos nehézségek és veszélyek, az ottani gyülekezet vele és munkájával szembeni magatartása valamint a gyülekezetek állapota és az evangéliumi munka érdekei az egyéb területeken volt a tárgya komoly és aggódó gondolatainak. Kihasználta a különleges alkalmat, hogy erőért és vezetésért Istenhez forduljon.AT 257.5

Amint az utasok Asszosztól délre hajóztak, Efezus mellett haladtak el, ahol az apostol oly hosszú ideig tevékenykedett. Pál nagyon vágyott az ottani gyülekezet meglátogatására, hogy fontos utasításokat és tanácsokat adjon nekik. De megfontoltan a továbbutazás mellett döntött, mivel “sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen”. Milétoszba — Efezustól mintegy 48 km-re — érkezésük után megtudta, hogy beszélhet az efezusi gyülekezettel, mielőtt a hajó tovább indulna. Ezért azonnal üzenetet küldött a véneknek, sürgetvén őket, siessenek Milétoszba, hogy találkozhasson velük útja folytatása előtt.AT 258.1

Hívásának eleget téve, eljöttek. Pál határozottan beszélt hozzájuk az intés és búcsú szavaival. “Ti tudjátok — mondta —, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. Bizonyságot tettem zsidóknak is, meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről.”AT 258.2

Pál mindenkor magasztalta az isteni törvényt. Rámutatott arra: a törvénynek nincs hatalma, hogy az embert az engedetlenség büntetésétől megvédje. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit és meg kell aláznia magát Isten előtt, akinek jogos haragját vonta magára törvényének áthágásával; és hinnie kell Krisztus vérében, mint a bocsánat egyetlen eszközében. Isten Fia áldozatukként halt meg, felment a mennybe, s ott közbenjárójukként áll az Atya előtt. Bűnbánat és hit által megszabadulhatnak a bűn ítéletétől és Krisztus kegyelméből ezentúl képesek engedelmeskedni Isten törvényének.AT 258.3

“És most, íme — folytatta Pál —, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.”AT 258.4

Pál nem szándékozott ily bizonyságot tenni, de míg beszélt, a Lélek ihlette; megerősítette aggodalmát, hogy ez az utolsó találkozása az efezusi testvérekkel.AT 259.1

“Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.” A megbántásnak semmilyen félelme, sem barátság vagy dicséret kívánása nem vezette Pált azoknak a szavaknak elhallgatására, amelyeket Isten adott neki tanításukra, figyelmeztetésükre vagy rendreutasításukra. Isten ma is bátorságot kíván szolgáitól, mind az Ige prédikálására, mind előírásainak megvalósítására. Kirsztus szolgája ne csak oly igazságokat mutasson be az embereknek, melyek tetszenek, elhallgatva azokat, melyek fájdalmat okozhatnak. Féltő gondossággal kell ügyelnie a jellemfejlesztésre. Ha látja, hogy nyájában valaki bűnt melenget, hűséges pásztorként Isten szavából kell tanítást adnia ügyükre vonatkozóan. Ha megengedi, hogy magabizóan megintetlenül menjenek, lelkükért felelnie kell. A pásztor, aki magasztos megbízatását teljesíti, népének hűséges oktatást kell adjon a keresztény hit minden kérdésében, megmutatván nékik, milyeneknek kell lenniük és mit kell tenniük abból a célból, hogy Isten napján tökéletesként állhassanak meg. Csak az igazság hűséges tanítója mondhatja el Pállal együtt munkájának befejezésekor: “én mindenki vérétől tiszta vagyok.”AT 259.2

“Viseljetek gondot tehát magatokra — figyelmeztette az apostol a testvéreket — és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” Ha az evangélium szolgái állandóan szemük előtt tartanák azt a tényt, hogy Krisztus vérén megváltottakkal van dolguk, mélyebben átéreznék munkájuk fontosságát. Vigyázniuk kell magukra, valamint nyájukra. Saját példájuk mutatja be és teszi hatásossá tanításukat. Mint az élet útjának tanítói, ne adjanak okot az igazság rossz hírének keltésére. Mint Krisztus képviselői, meg kell védjék nevének tiszteletét. Odaadásuk, tiszta életük és istenes beszédük által kell bizonyítaniuk, hogy méltók magasztos hivatásukra.AT 259.3

Az apostol kinyilatkoztatást kapott az efezusi gyülekezetet fenyegető veszélyről. Azért mondta. “Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” Pál aggódott a gyülekezetért, amint a jövőbe tekintve látta azokat a támadásokat, amelyeket a külső és belső ellenségtől el kell szenvedniük. Ünnepélyes komolysággal megparancsolta testvéreinek, éberen őrizzék szent bizalmukat. Példaképpen saját fáradhatatlan munkálkodására hivatkozott: “Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.”AT 259.4

Majd így folytatta: “Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam.” Az efezusi hittestvérek közül néhányan jómódúak voltak; Pál azonban sohasem akart ebből személyes hasznot húzni. Nem volt üzenetének része, hogy saját szükségleteire felhívja a figyelmet. Kijelentette: “...a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.” A Krisztus ügyében végzett fáradságos munkája és kiterjedt utazásai közben képes volt nemcsak saját, hanem munkatársai szükségleteit ellátni és az arra méltó szegényeket is támogatni. Ezt lankadatlan szorgalommal és nagy takarékossággal vitte véghez. Jogosan hivatkozhatott saját példájára, amikor így szólt: “Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”AT 260.1

“Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.” Milétoszból “...Kószba érkeztünk: másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába”, Kisázsia délnyugati partjára, és miután “ott találtunk egy Föniciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk”. Tíruszban, ahol a hajó kikötött, találtak néhány tanítványt, akiknél hét napig időzhettek. E tanítványok által a Szentlélek figyelmeztette Pált a Jeruzsálemben reá várakozó veszélyekre és kérték őt, “... ne menjen fel Jeruzsálembe”. Az apostolt azonban sem a szenvedéstől, sem a bebörtönöztetéstől való félelem nem tudta szándékától eltéríteni.AT 260.2

Tíruszban töltötte a hét végét; valamennyi testvér feleségével és gyermekeivel elkísérte a kikötőig, és mielőtt a hajóra szállt volna, mindannyian a parton térdreestek és imádkoztak; Pál érettük, ők Pálért.AT 260.3

Folytatták útjukat dél felé és megérkeztek Cézáreába: “Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk.” Pál itt néhány békés, boldog napot töltött, az utolsó teljes szabadságét, melynek majd hosszú ideig kellett örvendeznie.AT 261.1

Mialatt Pál Cézáreaban időzött, “...lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk — mondja Lukács —, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: ‘Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják. ’”AT 261.2

Majd így folytatja Lukács: “Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.” De Pál nem akart a kötelesség útjáról letérni. Követni akarta Jézust, ha kellett, még a börtönbe és a halálba is. “De Pál így felelt: ‘Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.’” A testvérek, miután látták, hogy fájdalmat okoznak neki, anélkül, hogy szándékától eltéríthetnék, felhagytak unszolásukkal és csak ennyit mondtak: “‘Legyen meg az Úr akarata!’”AT 261.3

A Cézáreában töltött rövid tartózkodás csakhamar véget ért. Pál és társai, néhány testvér kíséretében, elindultak Jeruzsálembe; szívüket mélyen beárnyékolta az eljövendő rossz előérzete.AT 261.4

Az apostol még sohasem közeledett ily szomorú szívvel Jeruzsálem felé. Tudta, hogy ott csak néhány barátot, de sok ellenséget talál. Közeledett a városhoz, amely elvetette és megölte Isten Fiát; amely fölött az Isten haragjának fenyegető fellegei gyülekeztek. Emlékezve, mily keserű volt saját előítélete Krisztus követőivel szemben, mélységes részvétet érzett megcsalt honfitársai iránt. És mégis, mily kevés reménye volt, hogy segíthetne rajtuk! Ugyanaz a vak gyűlölet, mely egykor saját szívében lángolt, most kimondhatatlan erővel égett ellene az egész nép lelkében.AT 261.5

Még saját hittestvéreinek részvétére és támogatására sem számíthatott. A megtéretlen zsidók, akik oly szorosan a nyomában voltak, nem mulasztották el, hogy személyesen, valamint levélben a legkedvezőtlenebb híreket terjesszék róla és munkájáról Jeruzsálemben. Néhány apostol és vén is igaznak fogadta el e híreket, anélkül, hogy megkísérelték volna megcáfolni azokat, vagy kinyilvánítani, hogy nem értenek egyet a rossz hírekkel.AT 261.6

Ám a csüggesztő körülmények között sem esett kétségbe az apostol. Remélte, hogy az a hang, mely szívéhez szólt, szólni fog honfitársai szívéhez is, és a Mester, kit tanítványtársai szerettek és szolgáltak, egyesíti szívüket az övével az evangélium munkájában.AT 262.1