Loading...
Larger font
Smaller font
Copy
Print
Contents
  • Results
  • Related
  • Featured
No results found for: "undefined".
  • Weighted Relevancy
  • Content Sequence
  • Relevancy
  • Earliest First
  • Latest First
    Larger font
    Smaller font
    Copy
    Print
    Contents

    Korinthus

    (Az apostolok cselekedetei 18:1-18)

    Korinthus a kereszténység első századában nemcsak Görögország, de a világ egyik vezető városa volt. Görögök, zsidók és rómaiak, más országok utazóival együtt tették zsúfolttá az utcákat; lázas törekvésük az üzlet és az élvezet volt. E nagy kereskedelmi gócpont, melyet fekvése miatt a római birodalom minden részéből könnyen elérhettek, fontos hely volt, hogy benne Isten és igazsága számára emléket állítsanak.AT 162.1

    A Korinthusban letelepedett zsidók között volt Akvila és Priszcilla, akik később Krisztus komoly munkásaiként tűntek ki. Miután Pál e személyek jellemét megismerte, “...csatlakozott hozzájuk”.AT 162.2

    Pál mindjárt munkája kezdetén, utazása e fő útvonalán, mindenütt a munka előrehaladásának komoly akadályát látta. A város majdnem teljesen a bálványimádásnak hódolt. Legkedvesebb istennőjük Vénusz volt, kinek imádásához sok erkölcstelen szokás és szertartás kapcsolódott. A korinthusiak kirívó erkölcstelensége még a pogányok között is feltűnő volt. A pillanatnyi gyönyörön és mulatozáson kívül másra nem gondoltak.AT 162.3

    Korinthusban az evangélium prédikálásakor az apostol eltért athéni munkáját jellemző módszerétől. Az utóbbi helyen megkísérelt hallgatói jellemének stílusához alkalmazkodni; logikát logikával, tudományt tudománnyal, filozófiát filozófiával állított szembe. Amikor ez eltöltött időre visszagondolt, megértette, hogy athéni tanítása mily kevés eredményt hozott. Elhatározta, Korinthusban más módszert követ, melyben a felületesek és közömbösek figyelmét igyekszik lekötni. Eldöntötte, gondosan kerüli az érvelést és a vitát, s a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról, “...róla is mint a megfeszítettről. ...Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok — írja nekik —, hanem a Lélek bizonyító erejével” (l Kor 2:2, 4).AT 162.4

    Jézust Pál a korinthusi görögöknek Krisztusként mutatta be, aki alacsony származású zsidó volt és gonoszságáról közismert városban nevelkedett. Saját nemzete elutasította, végül gonosztevőként keresztre feszítette. A görögök hitték, hogy szükséges az emberiség felemelése, azonban a bölcseletet és a tudományt tekintették az igazi felemelkedés és dicsőség egyedüli eszközének. Lehetséges-e Pálnak meggyőzni őket, hogy e jelentéktelen zsidó hatalmába vetett hit felemelné és nemesítené az emberek képességét?AT 162.5

    A jelen korban élő tömeg értelmében a Golgota keresztjét szent emlékek veszik körül, szent gondolatok kapcsolódnak a keresztre feszítés eseményeihez. De Pál idejében iszonyodva és rémülettel tekintettek a keresztre. Az emberiség Üdvözítőjeként bemutatni olyan valakit, aki kereszthalált halt, természetszerűen gúnyt és ellenállást váltott ki.AT 163.1

    Pál jól tudta, hogyan fogadják majd üzenetét a korinthusi zsidók és a görögök. “Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük — vallotta —, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság” (1 Kor 1:23). Zsidó hallgatói közül sokakat bosszantott a hirdetett üzenet. A görögök véleménye szerint szavai értelmetlen bolondságok. Gyengeelméjűnek tekintenék próbálkozásáért, hogy bemutassa, a kereszt hogyan kapcsolódik az ember nemesbedéséhez vagy megváltásához.AT 163.2

    Pál szamára azonban a kereszt legfőbb érdeklődésének tárgya volt. Amióta a keresztre feszített Názáreti követőinek üldözésében meg lett akadályozva, soha sem szűnt meg a keresztet dicsőíteni. Abban az időben kapta Isten végtelen szeretetének kijelentését, mely Krisztus halálában lett láthatóvá, s ez csodálatosan átalakította életét és minden tervét, szándékát a mennyel hangolta össze. Ez órától kezdve új emberré lett Krisztusban. Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös megismeri az Atya szeretetét, mely Fia áldozatában látható, és enged az isteni befolyásnak, szíve megváltozik és ezentúl Krisztus lesz számára minden mindenekben.AT 163.3

    Megtérése idejétől Pált sóvárgó vágy lelkesítette: segíteni embertársainak, hogy a názáreti Jézust az élő Isten Fiaként lássák, akinek hatalma van a bűnöst megmenteni. Életét azóta teljesen odaszentelte a Megfeszített szeretetének és hatalmának szemléltetésére. Együttérző szíve befogadott minden embert. Magáról mondta: “Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok” (Rom 1:14). A dicsőség Ura iránti szeretete, kit szentei személyében oly kegyetlenül üldözött, magatartásának mozgató ereje volt. Ha buzgósága kötelessége útján alábbhagyott, feltekintett a keresztre, az ott megnyilatkozott csodálatos szeretetre, s ez elég volt ahhoz, hogy összeszedje értelmét és továbbhaladjon az önmegtagadás utján.AT 163.4

    Az apostol a korinthusi zsinagógában prédikál. Mózes és a próféták írásaiból érvelve elvezeti hallgatóit a megígért Messiás megjelenéséig. Hallani, amint érthetővé teszi a Megváltónak mint az emberiség főpapjának a munkáját, aki élete feláldozásával egyszer s mindenkorra engesztelést hozott mindenkinek, és azután felvette szolgálatát a mennyei szentélyben. Pál hallgatói megértették, hogy a Messiás, akit sóvárogva vártak, már eljött; halála az összes áldozati szertartás beteljesülését jelenti, és a mennyei szentélyben végzett szolgálata volt a nagy cél, mely visszaveti árnyékát a múltba, és érthetővé teszi a zsidó papság szolgálatát.AT 164.1

    Pál “...bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus”. Rámutatott az ótestamentumi írásokból, hogy a próféciák és a zsidók egyetemes várakozása szerint a Messiásnak Ábrahám és Dávid családfájából kellett származnia. Felvázolta Jézus származását Ábrahám pátriárkától a királyi zsoltároson keresztül. Felolvasta a próféták bizonyságait a megígért Messiás jellemére és működésére vonatkozóan, fogadtatását és a vele szembeni bánásmódot e földön. Azután pedig rámutatott arra, hogy a jövendölések mind beteljesedtek a názáreti Jézus életében, szolgálatában és halálában.AT 164.2

    Pál bebizonyította: Krisztus eljött, hogy elsősorban annak a népnek kínálja fel az üdvöt, amely nemzeti léte beteljesedéseként és dicsőségeként várta a Messiás jövetelét. De e nép nem fogadta el őt, aki életet adott volna nekik, és oly vezetőt választott, kinek uralma a halálba torkollik. Igyekezett hallgatóival megértetni, hogy egyedül a bűnbánat mentheti meg a zsidó népet a fenyegető romlástól. Rámutatott tudatlanságukra azon íráshelyek jelentését illetően, melyek megértésével büszkélkedtek. Megfeddte világias gondolkozásukat, valamint rang-, cím és pompaszeretetüket, úgyszintén mérhetetlen önzésüket.AT 164.3

    A Lélek erejével mondta el Pál saját csodálatos megtérésének történetét, az ótestamentumi Írásokba vetett bizalmát, melyek a názáreti Jézusban oly tökéletesen teljesedtek. Ünnepélyes komolysággal beszélt; hallgatói észrevették, hogy teljes szívből szereti a megfeszített és feltámadt Megváltót. Látták, hogy gondolatai Krisztusra összpontosulnak, s egész élete szoros kapcsolatban áll Urával. Szavai oly hatásosak voltak, hogy csak azok maradtak érzéketlenek, kikben a keresztény vallás iránti elkeseredett gyűlölet élt.AT 164.4

    De a korinthusi zsidók bezárták szemüket az apostol által oly világosan nyújtott bizonyítékok előtt és visszautasították felhívásának hallgatását. Ugyanaz a lelkület, mely Krisztus elutasításához vezetett haraggal és gyűlölettel töltötte el őket szolgája ellen, és ha Isten nem védelmezi különös mértékben, hogy folytathassa az evangélium hirdetését a pogányoknak, véget vetettek volna életének.AT 165.1

    “Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: ‘Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.’ Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.”AT 165.2

    “...Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából” Pál segítségére, hogy együtt dolgozzanak a pogányokért. Pál és munkatársai a pogányoknak is, miként a zsidóknak, Krisztust az elbukott emberiség Megváltójaként hirdették. Kerülvén a bonyolult és túlzott okfejtést, a kereszt hírnökei a világ Teremtőjének és a mindenség Uralkodójának tulajdonsagát fejtegették. Szívük lángolt Isten és Fia iránti szeretettől. Kérték a pogányokat tekintsenek fel az emberiség érdekében hozott végtelen áldozatra. Tudták, hogy akik a pogányság sötétségében sokáig tapogatóztak, de meglátták a Kálvária keresztjéről áradó fényt azokat a Megváltó magához vonja. “Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (Jn 12:32).AT 165.3

    Az evangélium munkásai Korinthusban felismerték a borzalmas veszélyt, mely azokat fenyegette, akikért fáradoztak. A rajtuk levő felelősség érzetével mutatták be az igazságot, ahogy az Jézusban van. Üzenetük tiszta, világos és határozott volt: élet illata életre, vagy halál illata halálra. És nemcsak szavaikban, hanem mindennapi életükben is megnyilvánult az evangélium. Angyalok munkálkodtak velük; Isten kegyelme és ereje mutatkozott meg sokak megtérésében. “Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek.”AT 165.4

    Az a gyűlölet, amellyel a zsidók az apostolokra tekintettek, most fokozódott. Kriszpusz megtérése és megkeresztelkedése sem járult hozzá, hogy ezen konok ellenszegülőket meggyőzze. Miután nem tudták bizonyítékokkal megcáfolni Pál tanításait, ezért csaláshoz és rágalomhoz folyamodtak. Káromolták az evangéliumot és Jézus nevét. Éktelen haragjukban semmilyen szó nem volt elég keserű és semmilyen eszköz nem volt túl alantas, hogy felhasználjak azt. Nem tagadhatták, hogy Krisztus csodákat művelt, de kijelentették, azokat Sátán ereje által vitte véghez, és merészen állítottak, hogy Pál ugyanazon erő által művelte csodáit.AT 166.1

    Annak ellenére, hogy Pál bizonyos eredményt elért Korinthusban, a romlott városban látott és hallott gonoszság majdnem elcsüggesztette. A pogányok között tapasztalt romlottság és a zsidók részéről elszenvedett megvetés és sértés nagy lelki gyötrelmet okozott neki. Kételkedett, vajon bölcs dolog-e Korinthusban gyülekezetet szerveznie az itt talált emberekből?AT 166.2

    Amikor azt tervezte, hogy elhagyja a várost ígéretesebb területért, s komolyan igyekezett megérteni kötelességét, az Úr megjelent neki látásban és így szólt hozzá: “Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Pál megértette e parancsot, hogy Korinthusban maradjon és a biztosítékot, hogy az Úr az elvetett magnak növekedést ad. Megerősödve és felbátorodva, buzgalommal, kitartással folytatta munkáját.AT 166.3

    Az apostol erőfeszítése nem korlátozódott a nyilvános beszélgetésre; sokan elérhetetlenek voltak ezen a módon. Sok időt fordított a házról házra való munkára hasznosította magát az otthoni kör családias társalgásában. Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette. Így munkálkodott “erőtlenség, félelem és nagy rettegés között” (1 Kor 2:3). Attól tartott, nehogy tanítása az isteni hatás helyett az emberit nyilatkoztassa ki.AT 166.4

    “A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk — nyilatkozta később Pál —, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: ‘Amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem sejtett’, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.AT 166.5

    Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva” (1 Kor 2:6-13).AT 167.1

    Pál felismerte, hogy alkalmassága nem önmagában van, hanem a Szentlélek jelenlétében, akinek kegyelmi befolyása betöltötte szívét és minden gondolatát alárendelte Krisztusnak. Önmagáról így beszélt: “Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben” (2Kor 4:10). Krisztus volt mindig központja tanításának: “...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem...” (Gal 2:20). Az “én” elrejtőzött, Krisztust ellenben kinyilatkoztatta és felmagasztalta.AT 167.2

    Pál kiváló szónok volt. Megtérése előtt gyakran befolyásolta hallgatóit szárnyaló szónoklatával. Most mindezt félretette. Ahelyett, hogy az érzékekre és a képzeletre ható költői leírásokba merült volna, amely nem érinti a mindennapi életet, Pál igyekezett az életfontosságú igazságokat egyszerű szavakkal hallgatói otthonába vinni. Az igazság kápráztató szemléltetése előidézhet érzelmi elragadtatást de túl gyakran az ily módon bemutatott igazság nem kielégítő táplálék, hogy megerősítse a hívőt az élet harcára. A küzdő lélek közvetlen szükségletében, a jelen próbájában a kereszténység alapvető elveinek egészséges, gyakorlati oktatásában kell részesüljön.AT 167.3

    Korinthusban Pál erőfeszítése nem volt gyümölcstelen. Sokan a bálványimádastól az élő Isten szolgálatához fordultak, s nagy gyülekezet sereglett Krisztus zászlaja alá. A legkicsapongóbb életet folytató pogányok közül néhányan megmenekültek és emlékműveivé váltak Isten kegyelmének, Krisztus bűntől megtisztító vére erejének.AT 167.4

    A növekvő eredmény, ahogyan Pál Krisztust bemutatta, a hitetlen zsidókat még határozottabb ellenállásra serkentette. “...egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték”, Gallióhoz, aki ekkor Akhája helytartója volt. Remélték, hogy a hatóság melléjük áll, mint korábbi alkalmakkor. Hangosan, dühös szavakkal vádolták az apostolt, “és így szóltak: ‘Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.’”AT 168.1

    A zsidó vallás a római hatalom védelme alatt állt. Pál vádlói azt gondolták, ha megvádolhatják vallásuk törvényeinek áthágásával, kiszolgáltatják nekik kihallgatásra és ítélethozatalra. Remélték, hogy halálát okozhatják. Gallió azonban becsületes ember volt, aki visszautasította az irigy, cselszövő zsidókat, hogy ne tegyék bolonddá. Vakbuzgóságuktól és önigazultságuktól megundorodva, vádjukat figyelmen kívül hagyta. Amikor Pál védekezni akart, Gallió figyelmeztette, hogy ez szükségtelen. Azután a haragos vádolókhoz fordulva, így szólt: “‘Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.’ Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.”AT 168.2

    Mind a zsidók, mind a görögök feszülten várták Gallió határozatát; azonban az ügynek azonnali elutasítása, mint amelynek semmi köze sincs a közérdekhez, a megzavarodott és felbőszült zsidóknak jelt adott a visszavonulásra. A helytartó határozott fellépése megnyitotta a zsidókat pártoló, lármázó tömeg szemét. Európai működése óta először állt Pál mellé a tömeg; a helytartó szeme láttára és közbelépése nélkül megrohanták az apostol fő vádolóit. “Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.” Így aratott a kereszténység jelentős győzelmet.AT 168.3

    “Pál pedig még jó néhány napig ott maradt...” Ha az apostol arra kényszerült volna, hogy ebben az időben elhagyja Korinthust, ez a Jézus hitére megtérteket veszélyes helyzetbe hozta volna. A zsidók igyekeztek volna elért előnyeiket kihasználni, hogy megsemmisítsék a kereszténységet.AT 168.4

    Larger font
    Smaller font
    Copy
    Print
    Contents