Az önigazultság átka

Megváltónk mindig elítélte az önigazult jámborságot. Tanítványait arra tanította, hogy az ideális vallásosság mindig nyájas, igénytelen módon jut kifejezésre. Figyelmeztette őket, hogy az irgalmasság cselekedeteit csendben és titokban gyakorolják; ne a nyilvánosság előtt végezzék, csak az eljövendő életben várván jutalmukat azért, hogy az emberek magasztalják és tiszteljék őket, hanem egyedül Isten dicsőségére. Mert ha csak azért jótékonykodnak, hogy az emberek magasztalják őket, akkor a mennyei Atya jutalmában nem részesülhetnek.ME 8.1

Krisztus tanítványai ne azért imádkozzanak, hogy az emberek lássák és hallják őket. “Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Mt 6:6). A Krisztus ajkáról elhangzott hasonló intelmek eléggé bizonyítják, hogy a Mester a farizeusok között uralkodó álszenteskedést elítélte. Hegyi beszéde megvilágítja, hogy az irgalmasság cselekedetei csak akkor öltenek nemesebb alakot s istentiszteletük csak akkor jóillatú áldozat, ha az szerénységben, bűnbánattal és alázatban megy végbe. A tiszta indok megszenteli tetteinket.ME 8.2

Mi az életszentség? Tökéletes összhang Isten akaratával. Az ellentétes gondolatokat és érzelmeket le kell győznünk és Jézus szava új életet ébreszt bennünk, amely egész lényünket áthatja. Akik igazán jámborak, nem igyekeznek saját véleményüket érvényre juttatni, mint az igazság és jog zsinórmértékét. Nem vakbuzgók és nem álszenteskedők. Inkább állandóan komolyan buzgólkodnak, hogy az isteni ígéretek feltételeit teljesíthessék.ME 8.3