Isten tanúja nem hallgat el!
Láthatjuk, hogy milyen keménnyé lehet az emberi szív, ha Isten szándékával erőszakkal szembehelyezkedik. Isten gyülekezetének ellenségei elhatározták, hogy a nép előtt büszkeségüket és hatalmukat továbbra is fenntartják. A császári rendelet értelmében az apostol Pátmosz-szigetére száműzetett. Ahogy saját maga mondja írásában: “Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért” volt száműzve. Ám Krisztus ellenségei teljesen célt tévesztettek midőn a hű bizonyságot hallgatásra akarták kárhoztatni. A száműzetés magányából is felhangzik az apostol szava, sőt elhat a idők végezetéig és a legünnepélyesebb igazságokat közli az emberiséggel amelyeket halandó megismerhet.ME 54.1
Az Égei-tengeren levő kis sziklás Pátmosz-szigetet a római uralom jelölte ki, hogy oda a súlyos gonosztevőket száműzze. Ám Isten szolgájára nézve a szomorú magány az ég kapujának bizonyult. Eddigi munkaterületéről eltávolították ugyan, de Isten színe elől elzárni nem tudták. Magányos otthonában összeköttetésbe léphetett a királyok Királyával és az isteni kinyilatkozás hatásait behatóbban szemlélhette. Bőséges alkalma nyílt, hogy a teremtés munkáin elmélkedjen és az isteni építőmester hatalmát csodálja. Korábbi éveiben az erős halmoknak a zöldellő völgyeknek és a termékeny lapályoknak örvendhetett és bennük csodálhatta a Teremtő bölcsességét és művészetét. Most olyan vidék környezetében volt, amely másoknak kopárnak és kietlennek tetszett volna. Ám ő ellenkezően vélekedett efelől. A vad kopáron emelkedő sziklákban és az éjjelenként ráboruló csillagos égboltban, János Isten mindenhatóságának megnyilatkozásait szemlélte. Számára minden Isten dicsőségének bélyegét hordta és hatalmát hirdette.ME 54.2
Az apostol maga előtt látta a vízözön bizonyságait, amely a föld színét elpusztította, mivel a rajta lakók nem engedelmeskedtek Isten parancsolatainak. A hatalmas sziklák, amelyek a föld mélységéből vetődtek a felszínre, hogy utat engedjenek az egész földet elárasztó vízözönnek, mind élénken tárták szemei elé Isten haragja kitörésének rettenetességét.ME 54.3
De amíg az egész környezet kopár és kietlen volt, a kék égbolt olyan ragyogó pompával borult az apostolra, mint az általa nagyon-nagyon szeretett Jeruzsálemben. Hadd szemlélje az ember a csendes éjszakán a mennyek dicsőségét, hadd csodálja Isten hatalmas műveit és az ég megszámlálhatatlan seregeit s hadd következtessen belőlük a Teremtő mindenhatóságára, amely ily éles ellentét által juttatja eszébe parányi semmis voltát. Ha valaki büszke és beképzelt, lépjen ki csendes éjszakán a szabad ég alá, vessen egy pillantást a csillagos égboltra, lehet gazdag, tehetséges vagy vonzó egyéniség is, a Végtelen jelenlétében meg kell aláznia magát.ME 55.1
A hatalmas vizek zúgásában, ahol mélység mélységhez kiált, a látnok szintén a Teremtő szavát hallotta. A tengernek vihartól korbácsolt árjai, a megbántott Isten haragjának kitörését jelképezte. A torony magasságú veszedelmesen tovarohanó hullámok, amelyeket egy láthatatlan kéz mégis korlátok közé szorított, ama végtelen hatalomról beszélt neki, amely a tengert is uralja. Ezzel szemben sajnálattal gondolt a törékeny, halandó férgekre, akik saját bölcsességükben és erejükben bízva szívükben felfuvalkodnak és úgy vélik, hogy egyenlőek Istennel. Mily vak és értelmetlen is az emberi büszkeség!ME 55.2
Ha Isten egyetlen óra alatt akár napsütésben, akár pedig esőben áldását árasztja a földre, ezáltal a természet képét sokkal jobban átalakítja, mint a tudományával és erejével dicsekvő ember egy egész életen át.ME 55.3
A kietlen szigeten lévő magányában a száműzött próféta Isten hatalmának megnyilatkozását látta. Úgy érezte, hogy a természet művei és tüneményei őt is Istenhez vonzzák és vele egyesítik. A léleknek Isten utáni bensőséges vágya és az áhítatos imák a sziklás Pátmoszról a mennybe szálltak. Miközben János a sziklákat szemlélte, Krisztusra gondolt, az ő erősségének szirtjére, akinek oltalmában félelem nélkül rejtőzhetett.ME 55.4