A bizonyságtételek célja

Hajdan a próféták és apostolok ajkain keresztül szólt Isten az emberekhez; ma pedig Lelkének bizonyságtételei által. Egyetlen más korban sem törekedett lsten olyan komolysággal akaratára és útjára oktatni az ő népét, mint éppen most.BGR 16.3

Az Úr jónak látta, hogy látomásban mutassa meg nekem az ő népének szükségleteit és tévedéseit. Bármennyire fájdalmasan érintett is engem mégis híven adtam elő a bűnösöknek az ő vétkeiket és a szabadulásra szolgáló eszközöket ... Így mondott ki az Isten Lelke figyelmeztetéseket és ítéleteket, anélkül azonban, hogy a kegyelem becses igéreteit megvonta volna.BGR 17.1

A bűnbánó bűnösöknek nincsen semmi okuk az elcsüggedésre azért, mert bűneik meg lettek mutatva és veszélyes voltukra figyelmük fel lett híva. Érdekükben folyó eme fáradozások éppen azt igazolják, hogy milyen vágyódással szereti és mennyire óhajtja őket megmenteni Isten. Csak az ő tanácsát kell követniök és az ő akaratát kell cselekedniök, ha az örök életet el akarják nyerni. Isten az ő tévelygő népe elé tárja annak bűneit, hogy azokat az isteni igazság fényében teljes visszataszító mivoltában láthassák. Akkor azután kötelességük egyszersmindenkorra felhagyni azokkal. Ha Isten népe felismerné a vele szemben tanusított eljárást és Isten tanításait elfogadná, akkor nyílegyenes ösvényen járva világosságot pillantanának meg lábaik előtt, amely keresztül vezetné őket a sötétség és elcsüggedés óráin.BGR 17.2

Ezen figyelmeztetések és intések nem azért lettek adva a h. n. adventisták között lévő tévelygőknek, mintha az ő életükben több dorgálni való lenne, mint a többi egyházak állítólagos keresztényeinek életében; nem is azért, mintha az eljárásuk és példaadásuk rosszabb lenne, mint azon adventistáké, akik nem akarnak engedelmeskedni Isten követelményeinek; hanem inkább azért, mert nagy világossággal rendelkeznek és állásfoglalásuk által úgy tünnek fel mint Isten kiválasztott népe, melynek szívébe van írva az Isten törvénye. A menny Istene alattvalóinak nevezik magukat, mert engedelmeskednek akaratának és kijelentik jellemét a földön. Minden egyes bűn eltávolítja őket Istentől és bizonyos értelemben megszentségteleniti Isten nevét azáltal, hogy szent törvénye becsmérlőinek alkalmat nyujt Isten munkájának és népének megszólására, melyet pedig “választott nemzettségnek, királyi papságnak, szent nemzetnek és megtartásra való népnek” nevez, melynek kötelessége hirdetni “annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára” hívta el őket.BGR 17.3

Az Úr dorgálja és fenyíti azokat, akik Isten törvényei megtartóinak vallják magukat. Kinyilvánítja bűneiket és igazságtalanságaikat, mert szeretné minden bűntől és gyengeségtől mentesen látni őket, hogy az ő félelmében tökéletes megszentelődésre jussanak. Isten inti, feddi és dorgálja őket, de csak azért, hogy megtisztítva, megszentelve és megnemesítve végül saját trónjához emelhesse őket.BGR 18.1

Átnézvén a szombatünneplők számára adatott bizonyságtételeket, elcsodálkoztam Istennek, népe irányában tanusított kegyelmén és gondviselésén, amennyiben oly sok figyelmeztetésben részesíti őket, rámutat a veszedelmekre és elébük tárja azon magasztos álláspontot, melyet az ő akaratának megfelelően kell elfoglalniok. Ha megmaradnának szeretetében és elkülönítenék magukat a világtól, akkor megnyugtatná rajtuk különleges áldását és ragyogtatná rajtuk világosságát. Befolyásuk ebben az esetben a munka minden ágában és a terület minden részén érezhető volna. Ha azonban Isten szándékát nem teszik magukévá és a munka magasztos voltáról továbbra is az elmúlthoz hasonló alacsony fogalmakat alkotnak maguknak, akkor példaadásuk és befolyásuk igen rossz következményeket fog maga után vonni. Kárt és csak kárt fognak okozni. Ruháikon drága lelkek vére fog száradni.BGR 18.2

Ismételten adattak figyelmeztető bizonyságtételek. Önmagamtól kérdeztem: Vajjon ki méltatta figyelemre őket? Ki igyekezett buzgón megbánni bűneit és elhagyni bálványimádását; ki igyekszik komolyan azon cél elérésére, hogy elnyerje Jézus Krisztusban magasztos elhivatásának jutalmát? Pedig vágyakozva reméltem, hogy Isten egyeseknek az ő Lelkét fogja adni, hogy felhasználja őket az igazság eszközeiül gyülekezetének felébresztése és rendbehozása céljából. Már csaknem minden reményt feladtam erre nézve, mert évről-évre egyre nagyobb eltérést észleltem azon egyszerűségtől, melynek Krisztus követőinek életét jellemezni kellene. Az Isten műve iránti érdeklődés és odaadás egyre jobban tűnőfélben van. Felteszem a kérdést: Akik azt állítják, hogy hisznek a bizonyságtételekben, mennyiben törekedtek arra, hogy összhangban éljenek a nékik adatott világossággal? Hogyan vették figyelembe a megadott figyelmeztetéseket? Milyen mértékben éltek a nyert tanítások szerint?BGR 18.3