Pál és Barnabás felavatása

Isten érintkezett átadott prófétáival és tanítóival az antiochiai gyülekezetben. “Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust e munkára, amelyre én őket elhívtam.” Csel. 13, 2. Ezeket az apostolokat a legünnepélyesebb módon szentelték oda Istennek, ima, böjt és kézrátétel által és elküldték őket munkaterületükre a pogányok közé.MT 216.4

Pál és Barnabás, mint Krisztus szolgái dolgoztak, de előzőleg egyiküket se szentelték fel hivatalosan az evangélium szolgálatára ima és kézrátétel által. Most a gyülekezet nemcsak az igazság tanítására, hanem keresztség végrehajtására és gyülekezetek szervezésére is felhatalmazta őket, miután teljes egyházi tekintéllyel ruházták fel őket. Ez fontos korszak volt az egyház számára. Habár a pogányok és zsidók közötti válaszfal leomlott Krisztus halála által és beiktatta a pogányokat az evangélium teljes kiváltságaiba, azonban sok zsidó szeméről még nem hullott le a fátyol, úgyhogy nem tudták világosan felismerni annak célját, amit Istennek Fia eltörölt. (:a ceremóniális áldozatokat és szertartásokat:) A munkát most elevenséggel kellett elvégezni a pogányok között, ami az egyháznak megerősödését eredményezte a lelkeknek nagy bearatása által.MT 216.5

Az apostolok különleges munkájukban ki voltak téve a gyanúnak, előítéletnek és féltékenységnek. A zsidók elzárkózottságától való eltérésük természetes következménye az lenne, hogy tantételüket és nézetüket az eretnekség vádjával illetnék és az evangélium szolgáinak hitelességét sok hívő zsidó kétségbevonná. Isten előre látta mindezen nehézségeket, amelyekkel szolgái találkozni fognak, azért bölcs előrelátásában felruházta őket kétségbevonhatatlan tekintéllyel az Általa alapított egyház részéről, hogy munkájuk minden kétség felett álljon.MT 217.1

A kézrátétellel való felavatással, (felszenteléssel) később nagyon visszaéltek. Nem igazolható fontosságot tulajdonítottak annak a ténynek, mintha azonnal egy erő szállna azokra, akik ily felavatásban részesültek, amely azonnal képesítené őket valamely, vagy minden lelkészi munkára, mintha erő rejlene a kézrátétel cselekményében. Ezen két apostol élettörténetében csak egyszerű jelentést olvasunk a kézrátételről és munkájukra gyakorolt hatásáról. Pál és Barnabás már elnyerték a megbízatásukat Magától Istentől, azért a kézrátétel nem adott új kegyelmet, vagy valóságos képesítést. Csak rányomta a pecsétet Istennek munkájára, mint a megfelelő tisztségre való kijelölés elismert formáját.MT 217.2