Az éjféli kiáltás

“Késvén a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak és elaludtak. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: ímhol jő a vőlegény, jöjjetek elébe. Akkor felkeltek mind a szűzek és elkészítették lámpásaikat.” Máté 25, 5-6.MT 264.1

Az adventisták 1844 nyarán felfedezték a prófétai időszak kiszámításában elkövetett előbbi hibájukat és helyesbítették. Dán. 8, 14. versének 2300. napja, amelyről mindnyájan azt hitték, hogy Jézus eljöveteléig terjed, úgy gondolták, hogy befejeződött 1844 tavaszán, de most látták, hogy 1844 őszéig terjed. Az adventisták gondolatai erre a pontra irányultak, mint az Úr megjelenésének idejére. Ezen idő hirdetésének üzenete egy másik lépcső volt a menyegző hasonlatának beteljesedésében, amelynek az adventisták tapasztalatára való alkalmazását már világosan láthatták.MT 264.2

Amint a példázatban kiáltás hangzott el éjfélkor, közölve a vőlegény közeledését, így a beteljesedésben, 1844 tavaszának és őszének feleútja között, amidőn először azt vélték, hogy a 2300 nap lezárul, azt találták, hogy valóban le kell zárulnia a 2300 napnak, — ilyen kiáltás hangzott fel a Szentírás szavai szerint: “Ímhol jő a vőlegény, jöjjetek elébe.”MT 264.3

A mozgalom hullámárhoz hasonlóan sepert végig az országon. Eljutott városról városra, faluról falura és a távoli vidéki helyekre, amíg Istennek várakozó népe egészen felébredt. Ezen kiáltás előtt eltűnt a vakbuzgóság, mint a korai dér a felkelő nap előtt. A hívők újra megtalálták álláspontjukat és szívüket remény és bátorság lelkesítette.MT 264.4

A mű megszabadult azoktól a túlzásoktól, amelyek mindig megnyilvánultak az Isten és a Szentlélek irányítása nélküli emberi lelkesedésnél. Természetében hasonló volt a megalázkodásnak és az Úrhoz való visszatérésnek azon időszakaihoz, amelyek a régi Izraelben követték Isten szolgáinak dorgáló üzenetét. Magán viselte azon jellegzetességeket, amelyek minden korban jellemzik Istennek művét. Kevés elragadó öröm, inkább több önvizsgálat, bűnvallomás és a világ elhagyása nyilatkozott meg. A küzdő hívők terve az volt, hogy elkészüljenek az Úrral való találkozásra. Kitartó ima, és Isten iránti maradéktalan odaszentelődés jellemezte őket.MT 264.5

Az éjféli kiáltást nem annyira az érvek vitték véghez, ha- bár a Szentírásból vett bizonyítékaik tiszták és döntőek voltak. Kényszerítő hatalom mozgatta meg az emberek szívét. Nem merült fel kétely, vitás kérdés. Krisztusnak Jeruzsálembe való diadalmas bevonulása alkalmával az emberek, akik összegyűltek az ország minden részéből, az ünnep tartására, — az Olajfák hegyére özönlöttek. Midőn csatlakoztak a Jézust kísérő tömeghez, elfogta őket azon órának ihletése és segítették hangosabbá tenni a kiáltást: “Áldott, aki jő az Úrnak nevében.” Mát. 21, 9. Hasonlóképpen cselekedtek a hitetlenek, akik az adventista összejövetelekre özönlöttek, — némelyek kíváncsiságból, mások csupán azért, hogy kigúnyolják őket, érezték a meggyőző erőt, amely az üzenetet kísérte: “Ímhol jő a Vőlegény!”MT 264.6

Azon időben a hit adott választ az imákra, — az a hit, amely a megjutalmazásra tekintett. A kegyelem Lelke a szomjas földre hulló záporesőhöz hasonlóan szállt le a komoly, kereső lelkekre. Azok, akik azt várták, hogy nemsokára szemtől szembe állanak Megváltójukkal, kimondhatatlanul ünnepélyes örömöt éreztek. A Szentlélek meglágyító, alárendelő hatalma megolvasztotta a szíveket, amidőn Isten dicsőségének egymást követő hullámai végigsepertek a hűséges hívők felett.MT 265.1

Azok, akik elfogadták az üzenetet, gondosan és ünnepélyesen érkeztek el azon időhöz, amidőn remélték, hogy találkoznak Urukkal. Minden reggel érezték, hogy első kötelességük azon bizonyosság elnyerése, hogy Isten elfogadta őket. Szívük teljesen összeforrt. Sokat imádkoztak egymásért és egymással. Gyakran összegyűltek magányos helyeken, hogy érintkezzenek Istennel. A mezőkről és ligetekből felszállt közbenjáró könyörgésük hangja. A Megváltó helyeslésének biztosítékára nagyobb szükség volt, mint mindennapi táplálékukra, azért ha felhő homályosította el gondolataikat, nem nyugodtak addig, amíg el nem űzték. Midőn érezték a bűnbocsájtó kegyelem jelenlétét, vágyakoztak arra, hogy meglássák Őt, akit lelkük szeretett.MT 265.2