Az Istennel való munkatársi viszony kiváltsága

Isten nem szorul rá az emberekre az Ő ügyének támogatásában. Közvetlenül a mennyből is küldhetett volna javakat pénztárának ellátására, ha gondviselésében ezt látta volna legjobbnak az ember számára. Angyalokat is küldhetett volna, hogy hirdessék az igazságot a világnak, az emberek közreműködése nélkül. Felírhatta volna az igazságot az ég boltozatára, és élő betűkkel hirdethette volna követelményeit a világnak. Isten nem szorul rá az emberek aranyára, vagy ezüstjére, ezért így szól: “Enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken... Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene” (Zsolt 50:10, 12). Bármily szükség mutatkozik Isten művének előrevitelében, Isten céltudatosan rendelte így a mi javunkra. Isten megtisztel bennünket azzal, hogy munkatársai lehetünk. Úgy rendezte a dolgokat, hogy szükség legyen az emberek közreműködésére, hogy gyakorolják magukat a jótéteményben, a jó cselekedetekben.TGy 312.3

Az erkölcsi törvény megparancsolta a Szombat megünneplését, amely nem jelentett terhet, kivéve akkor, ha áthágták a törvényt. A törvény kötelező erővel bírt, ezért áthágása büntetéssel járt. A tizedrendszer nem volt teher azoknak, akik nem tértek el a tervtől. Isten, aki a tizedrendszert elrendelte a hébereknek, nem vonta vissza és nem is enyhített rajta. Ahelyett, hogy most nem bírna kötelező erővel, még teljesebb mértékben meg kell valósítani és ki kell terjeszteni, amidőn az egyedül Krisztus által elnyerhető üdvösség üzenetét teljesebb mértékben hirdetik a keresztényi korszakban.TGy 313.1

A kiterjedő és kiszélesedő evangélium hirdetése nagyobb gondoskodást kívánt, hogy folytathassák a hadjáratot Krisztus halála után, ami most az alamizsnaadás törvényét még sürgősebb szükséggé tette, mint a héber kormányzás alatt. Isten nem kevesebb, hanem inkább több ajándékot kíván most, mint a világ bármely előbbi időszakában. A Krisztus által lefektetett alapelv szerint ajándékaink és adományaink álljanak összhangban a kapott világossággal és áldásokkal, ezért így szól hozzánk: “Valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle” (Lk 12:48) [3T 390-392].TGy 313.2

A világosság áradata ragyog felénk Isten Igéjéből, ezért fel kell ismernünk elhanyagolt alkalmainkat. Midőn mindnyájan hűségesen visszaadjuk Istennek az övét a tizedben és adományokban, akkor megnyílik az út a világ számára, hogy meghallják a jelenkori igazság üzenetét. Ha Isten népének szíve megtelne szeretettel Krisztus iránt, ha minden gyülekezetet áthatna az önfeláldozás lelkülete, ha mindnyájan igazi komolyságot nyilvánítanánk ki, akkor nem hiányoznának az anyagiak a belmisszió, vagy a külmisszió számára. Ha Isten célját megvalósította volna az Õ népe, azáltal, hogy hirdette volna a világnak a kegyelem üzenetét, akkor Krisztus már eljött volna e földre és a megváltottak már bemehettek volna Isten városába (6T 449-450).TGy 313.3