A szolgák szolgája
Midőn a tanítványok bementek a vacsoráló terembe, szívük telve volt neheztelő érzéssel. Júdás közel furakodott Jézushoz bal oldalról; János pedig Jézus jobb oldalán foglalt helyet. Júdás elhatározta, hogy a magasabb helyet foglalja el, és a Jézus bal oldala melletti helyet gondolta a Hozzá legközelebb eső helynek. Azonban Júdás áruló volt.TGy 341.2
Még egy másik ok is támadt a viszályra. Az ünnepen az volt a szokás, hogy egy szolga megmosta a vendégek lábait, és ez alkalommal is megtették a szükséges előkészületeket a szolgálat elvégzéséhez. Előkészítették a korsókat, mosdótálakat, törölközőket a lábmosáshoz, de a szolga nem volt jelen, ezért a tanítványoknak kellett volna elvégezni a szolgálatot. Azonban a tanítványok megsebzett büszkeségükben elhatározták, hogy nem végeznek szolgai munkát. Mindnyájan egykedvű közönyösséget tanúsítottak, mintha nem tudnák, hogy tenniük kell valamit. Vonakodásukat kifejezésre is juttatták, nem akarták megalázni magukat.TGy 341.3
A tanítványok semmi jelét se mutatták, hogy hajlandók szolgálni egymásnak. Jézus várt egy ideig, hogy meglássa, mit tesznek. Ekkor Ő, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levette felső ruháját, amely akadályozta volna mozgását; körülkötötte magát a törölközővel. A tanítványok meglepetéssel figyelték és csendesen vártak, hogy meglássák, mi fog történni. “Azután vizet tölte a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve” (Jn 13:5). Ez a cselekedet megnyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás érzete töltötte be szívüket. Megértették a ki nem mondott dorgálást és egészen új megvilágításban szemlélték magukat. Krisztus így fejezte ki szeretetét tanítványai iránt. Önző lelkületük elszomorította Őt, de nem szállt velük vitába nehézségeiket illetőleg. Ahelyett olyan példát adott nekik, amelyet sohase felejtettek el. Irántuk érzett szeretetét nem zavarhatták meg, s nem olthatták el könnyen. Tudta, hogy az Atya mindent az Ő kezeibe adott és hogy Istentől jött és Istenhez megy. Teljes tudatában volt istenségének, azonban letette királyi koronáját, királyi palástját és szolgai formát vett fel. Földi életének utolsó cselekedete volt az, hogy felövezte magát, mint egy szolga, hogy elvégezze egy szolga munkáját.TGy 341.4
Krisztus meg akarta értetni tanítványaival, hogy habár megmosta lábaikat, azonban ez semmit se von le méltóságából. “Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok” (Jn 13:13) Habár oly végtelenül magasabbrendű volt, Ő mégis jelentőséget és kedvességet adott szolgálatának. Senki se viselt oly magasztos tisztséget, mint Krisztus, mégis lehajolt, hogy elvégezze a legszerényebb kötelességet. Krisztus Önmaga adott példát az alázatosságra, hogy népét ne vezesse félre az önzés, amely a természetes szívben lakik és az önszolgálat által megerősödik. Ezt a nagy tantárgyat nem bízta emberekre. Olyan fontosnak tartotta, hogy Ő, aki Istennel egyenlő, szolgaként járt el tanítványaival szemben. Miközben ők a legmagasabb helyért versengtek egymással, Ő, aki előtt minden térdnek meg kell hajolnia, akinek örömmel szolgáltak a dicsőség angyalai, mert kiváltságnak tekintették - meghajolt, hogy megmossa azoknak lábait, akik Uruknak szólították Őt. Megmosta árulójának lábát is.TGy 342.1
Most, amidőn megmosta tanítványainak lábait, így szólt: “példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Jn 13:15). E szavakkal Krisztus nem csak a vendégszeretet gyakorlását parancsolta meg. Többet gondolt a vendégek lábainak megmosásakor, mint azt, hogy eltávolítsa az utazás porát. Krisztus itt egy vallási szolgálatot iktatott be. Urunk cselekedete azt a megalázó szertartást rendtartássá tette, amelyet meg kell tartani tanítványainak is, hogy emlékezetükben tartsák az alázatosságról és szolgálatról adott tanításait.TGy 342.2