Fejezet 6 — A megszentelt élet

Megváltónk igényt tart mindarra, ami a miénk. Kéri a maga számára első és legszentebb gondolatainkat, legtisztább és legbensőbb szeretetünket. Ha valóban részesei vagyunk az Ő isteni természetének, akkor dicsérete mindig szívünkben és ajkunkon lesz. Egyedüli biztonságunk abban áll, hogy mindent alárendelünk Neki, hogy állandóan növekedjünk a kegyelemben és az igazság ismeretében.TGy 55.1

A Szentírásban elénk tárt megszentelődés magában foglalja egész lényünket, testünket, lelkünket és értelmünket, gondolkodásunkat. Ez jelenti a teljes megszentelődést. Pál azért imádkozik, hogy a thesszalonikai gyülekezet örvendezzen ennek az áldásnak. “Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (IThess 5:23).TGy 55.2

A vallás világában elterjedt a megszentelődés hamis és veszedelmes elmélete. Sok esetben azok, akik a megszentelődést vallják, nem bírnak igazi megszentelődéssel. Megszentelődésük beszédben és istentiszteletek tartásában áll.TGy 55.3

Ezek az emberek félreteszik az észt és az ítélőképességet, s teljesen érzéseiktől függnek. Megszentelődésüket érzéseikre alapozzák, amelyeket időnként tapasztalnak. Makacsul, megátalkodottan és sok beszéddel hangoztatják, hogy ők már megszentelődtek, de bizonyítékul nem termik a megszentelődés drága gyümölcseit. Ezek az állítólagos megszentelt személyek nemcsak önmagukat csalják meg színlelésükkel, hanem befolyásuk által másokat is félrevezetnek, akik komolyan vágyódnak arra, hogy cselekedjék Isten akaratát. Ismételten hangoztatják: “Isten vezet engem! Isten tanít engem! Én bűn nélkül élek!” Sokan, akik kapcsolatba kerülnek e lelkülettel, egy megmagyarázhatatlan, sötét, titokzatos valamivel kerülnek szembe, amely nem hasonló Krisztushoz, az egyedüli igazi mintaképhez.TGy 55.4

A megszentelődés fokozatosan előrehaladó folyamat. Az egymást követő lépéseket Péter apostol tárja elénk: “Ugyanerre pedig teljes igyekezetei is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet. A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve... Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel” (2Pt 1:5-11).TGy 55.5

Ha az itt leírt eljárást követjük, biztosak lehetünk abban, hogy sohasem esünk el. Azok, akik a keresztényi kegyelmi ajándékok elnyerése érdekében az összeadás elve alapján munkálkodnak, azzal a biztosítékkal rendelkeznek, hogy Isten a szorzás elve alapján munkálkodik értük, hogy részesítse őket az Ő Lelkének ajándékaiban (SL 94-95).TGy 56.1

A megszentelődés nem egy pillanat, óra vagy nap műve, hanem állandó növekedés a kegyelemben. Ma nem tudjuk, hogy holnap milyen heves harcot kell vívnunk. Sátán él és tevékeny, ezért minden nap komolyan kell imádkoznunk Istenhez segítségért és erőért, hogy ellenállhassunk Sátánnak. Amíg Sátán uralkodik, addig énünket mindig meg kell fékeznünk és a kísértéseket le kell győzzük. Nincs megállás, nem juthatunk el életünkben egy olyan pontra, amikor azt mondhatnánk: “Mi már teljesen elértük!”TGy 56.2

A keresztényi élet állandóan előrehaladó menetelés. Jézus “ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait” (Mal 3:3), és amikor az Ő képmása tökéletesen visszatükröződik bennük, akkor tökéletesek és készek lesznek az elragadtatásra. A keresztényeknek nagy munkát kell elvégezniük. Azt a figyelmeztetést kapjuk, hogy “tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket”(2Kor 7:1). Itt látjuk meg, hogy miben rejlik a nagy munka. A kereszténynek állandóan munkálkodnia kell. Minden szőlővesszőnek, ágnak a szőlőtőkéből kell szívnia életet és erőt, hogy gyümölcsöt teremjen (1T 340).TGy 56.3

Senki se gondolja, hogy Isten akkor is megáldja, és megbocsát neki, ha lábbal tapossa parancsolatait. Egy ismert bűnnek szándékos elkövetése elhallgattatja a Szentlélek figyelmeztető hangját és elválasztja a lelket Istentől. Bármily magasztosak is érzelmi fellángolásai, Jézus nem lakozhat annak szívében, aki megveti Isten törvényét. Isten csak azokat tiszteli, akik tisztelik Őt (SL 92).TGy 56.4

Amikor Pál apostol azt írta testvéreinek, hogy “a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől”, akkor nem buzdította őket elér- hetetlen lelki színvonalra. Nem imádkozott azért, hogy olyan lelki áldásokat nyerjenek el, amelyeket Isten nem akart megadni. Tudta, hogy mindazoknak, akik alkalmasak lesznek arra, hogy békességben találkozzanak Krisztussal, tiszta és szent jellemmel kell bírniuk (lásd: 1 Kor 9:25, 27; 6:19-20).TGy 56.5

Ha ragaszkodunk igazi keresztényi alapelveinkhez, akkor nem állunk meg, hogy mérlegeljük a következményeket. Nem kérdezzük: “Mit gondolnak majd rólam az emberek, ha ezt cselekszem? Hogyan befolyásolja világi sikereimet, ha ezt, vagy azt cselekszem?” Isten gyermekei a legőszintébben vágyakoznak megtudni, hogy Isten akarata szerint mit kell cselekedniük, hogy dicsőítsék Őt cselekedeteik által. Isten bőségesen gondoskodott róla, hogy az isteni kegyelem uralja, irányítsa minden követőjének szívét és életét, hogy a világ égő és fénylő világosságai lehessenek (6T 438).TGy 57.1